Magyarországon ennyi antidepresszáns fogy

Megnőtt a kereslet az antidepresszánsokra - közölte pénteki számában a Világgazdaság.

Az antidepresszánsok meglepő mellékhatásáról korábbi cikkünkben olvashat!

A lap a Nielsen piackutató adataira hivatkozva azt írja, 2018 szeptembere és 2019 augusztusa között 105 ezer doboz vény nélkül kapható antidepresszánst értékesítettek Magyarországon. Ezek összértéke 156 millió forint. Ez értékben 48 százalékkal, mennyiségben pedig 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A Nielsen szerint az éves forgalom 30 százaléka október és december között jelentkezik. A készítmények háromnegyedét drogériákban adják el, a gyógyszertárak forgalmát nem méri a cég.

antidepresszáns, depresszió, kedélybetegség, mentális betegségek, kedélyjavító,
Megnőtt a kereslet az antidepresszánsokra. Fotó: iStock

Mit kell tudni az antidepresszánsokról?

Ahogy már korábban is megírtuk , sokan szembesülnek azzal, hogy a mentális betegségekre a kívülállók úgy tekintenek, mint egy fülgyulladásra. Azt gondolják, aki elment orvoshoz, az kapott gyógyszereket, és egy-két héten belül jobban is lesz. Ez azonban nem így van: az antidepresszánsok nem máról holnapra fejtik ki a hatásuka.

Fontos, hogy a gyógyszer szedésének megkezdésekor fogadjuk el, hogy nem vagyunk jól. Amikor felütik a fejüket az olyan kínzó gondolatok , mint például a "mikor leszek végre megint normális?", jelenjen meg a szemünk előtt egy pillangó bábja, amelynek még várnia kell arra, hogy gyönyörű lepke lehessen belőle. Tudatosítsuk magunkban újra és újra, hogy a gyógyulás időbe telik, de minden rendben lesz.

Az orvos szerepe

Sok múlik a megfelelő orvos kiválasztásán is. A mentális betegségek esetén különösen fontos, hogy az adott szakember csak átnyújt-e egy receptet, vagy képes-e valóban empatikusan viszonyulni a pácienséhez. Egy biztos, senkinek sem szabad magára vennie, ha az orvos nem kedves vele, netán nem részesíti őt kellő figyelemben. Nem kell bánkódni vagy mérgelődni emiatt, inkább érdemes másik szakembert keresni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!