Jelek, amik felnőttkori ADHD-ra utalhatnak

Gyerekeknél a legtöbbször nem nehéz észrevenni az ADHD-t. Felnőtteknél azonban más a helyzet, náluk ugyanis némiképp más típusú tünetek jelzik a problémát. Ez az oka annak, hogy sok felnőtt érintett nem is tud róla, hogy ADHD-val él.

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (attention-deficit hyperactivity disorder, röviden ADHD) egy olyan gyűjtődiagnózis, amely főképp a figyelemzavar tüneteit foglalja magába. Jelenleg elsősorban a viselkedéskontroll zavarának tekintik. Több tényező együttes fennállásának következtében alakulhat ki: ezek közül az egyik a biológiai háttér, a másik a szociális környezet hatása, a harmadik pedig a magas stresszhatás. A webMD összegyűjtötte, felnőtteknél milyen jelek figyelmeztethetnek ADHD-ra.

Betegtörténet: egy kommentelő döbbentette rá, hogy baj van A 41 éves nő egy hozzászólásnak köszönheti , hogy pár hónappal ezelőtt kiderült, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) él együtt.

Szervezési nehézségek

Azoknak, akik ADHD-val élnek együtt, komoly nehézségeik lehetnek a szervezéssel. Ez felnőttkorban - a "felnőttséggel" együtt járó feladatok, például a számlák befizetése, a munkahely és a magánélet összehangolása, a gyereknevelés stb. miatt - sokkal nyilvánvalóbb és problémásabb lehet, mint gyerekkorban.

Autóvezetési problémák

Az ADHD-s érintetteknek nehéz egyetlen dologra összpontosítaniuk a figyelmüket, ezért nagyon problémás lehet számukra az autóvezetés. Sokan hajlamosak lehetnek a gyorshajtásra, és nagyobb a rizikója, hogy balesetet szenvednek vagy elvesztik a jogosítványukat.

Gondok a munkahelyen

Az, hogy az érintettek figyelme könnyen elterelődik, munkahelyi problémákat is előidézhet. Szakemberek szerint különösen a zajos vagy zsúfolt irodákban dolgozó ADHD-sokra jellemző, hogy magukhoz képest jelentősen alulteljesítenek, és ezt a karrierjük is megsínyli. Rendszerint már az is elég ahhoz, hogy kizökkenjenek, ha megcsörren a telefonjuk vagy kapnak egy e-mailt.

stresszes nő
Gyerekeknél a legtöbbször nem nehéz észrevenni az ADHD-t. Felnőtteknél azonban más a helyzet.Fotó: Getty Images

Párkapcsolati problémák

ADHD esetén az érintettek nem feltétlenül tudnak úgy figyelni a partnerükre, ahogy azt az illető igényelné, illetve az ígéretek betartásával és a kötelezettségvállalással is akadhatnak gondjaik. Mindez komoly feszültségeket generálhat a párkapcsolatban. Jellemző lehet, hogy ADHD-sként valaki nem érti, miért zaklatott a párja, és úgy érezheti, hogy nyaggatják vagy hibáztatják valamiért, ami nem az ő hibája.

Nyugtalanság

Míg sok ADHD-s gyerek hiperaktív, ez a tünet a felnőtteknél gyakran másképp jelentkezik. Ahelyett, hogy a "plafonon ugrálnának", inkább nyugtalanok, vagy úgy érzik, képtelenek ellazulni. A külső szemlélő is könnyen észreveheti, hogy sokszor feszültek, idegesek.

Halogatás

Ahogy az ADHD-s gyerekek gyakran halogatják a házi feladat elkészítését, úgy az ADHD-s felnőttek is húzódozhatnak a nagy figyelmet igénylő feladatok elkezdésétől. A halogatás ráadásul súlyosbíthatja a már meglévő problémákat, beleértve a párkapcsolati, családi vagy munkahelyi gondokat.

Rendszeres késés

A gyakori késés is igen jellemző az érintettekre, amelynek számos oka lehet. Először is, az ADHD-s felnőttek figyelmét gyakran elvonja valami útközben, például eszükbe jut, hogy le kell mosni az autót, vagy észreveszik, hogy kevés a benzin, és mire észbe kapnak, már egy órát késtek. Emellett az érintettek hajlamosak alábecsülni azt is, hogy mennyi időbe telik egy adott feladat elvégzése, ami szintén késéssel járhat.

Dühkitörések

Az ADHD-val élőknek nehézséget okozhat az érzelmeik kontrollálása. Sok felnőtt ADHD-snál lehet észrevenni, hogy egészen kis problémák miatt is nagyon dühössé tudnak válni. A haragjuk azonban jellemzően gyorsan elillan, még jóval az előtt, hogy a körülöttük lévők felocsúdnának a kitörésük miatt érzett sokkból.

Priorizálási nehézségek

Gyakran előfordul, hogy felnőttként az érintettek rosszul rangsorolnak: a fontos feladatokat nem teljesítik, halogatják, ellenben túl sokat foglalkoznak olyan jelentéktelen dolgokkal, amelyekkel bőven ráérnének később is törődni.

Diagnosztizálás

A felnőttkori ADHD diagnosztizálása nem könnyű, hiszen néhány tünet - mint a koncentrációs problémák vagy a kapcsolati gondok - más állapotok, például a depresszió jelei is lehetnek. Ennek ellenére, ha a fentiek alapján magunkra ismertünk, mindenképpen menjünk el orvoshoz! A szakember a szükséges vizsgálatok elvégzésével segíthet feltérképezni a probléma gyökerét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.