Ijesztő: ennyi magyar gondol öngyilkosságra

Ismét késik a gyermekpszichiátria és addiktológia támogatása, a tavaly ígért 6 milliárd forintot talán jövőre kaphatják meg az intézmények.

Hiába áll a Heim Pál kórház Gyöngyösi úti telephelyén a felújított épület, amely otthont adhatna az új központnak, nincs forrás az infrastruktúra kialakítására és a működtetésre. Pedig ez a központ a legsúlyosabb eseteket látná el. Ahhoz, hogy az épület fogadhassa a betegeket, 1,5-1,8 milliárd forintra lenne szükség, a döntéshozók azonban egyelőre várakozó állásponton vannak - tudta meg a Magyar Nemzet .

Magyarországon a fiatalok 25 százaléka foglalkozik visszatérően az öngyilkosság gondolatával, és 12 százalékuk gondolt már arra, hogy jobb volna, ha nem is élne - mondta a lapnak Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa, igazságügyi gyermekpszichiáter. Szerinte mindezt egy öt éve végzett nemzetközi felmérésből tudhatjuk, amely Európában vizsgálta a 14 és 16 év közötti fiataloknál az öngyilkosságok jelenlétét.

Sok magyar fiatalt foglalkoztat az öngyilkosság gondolata

A helyzet azóta valószínűleg romlott, Magyarországon azonban nincs arra vonatkozó friss felmérés, hogy hány gyermek kísérelt meg véget vetni az életének, vagy foglalkozik az öngyilkosság gondolatával . A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján mindössze annyi tudható: 2014-ben két 14 évnél fiatalabb gyermek követett el öngyilkosságot, 2015-ben hármat nem sikerült megmenteni ebből a korcsoportból. A 15-19 évesek közül 2014-ben 23-an, tavaly 27-en haltak meg öngyilkosság miatt.

Cáfolják az elterjedt nézeteket

Sófi elmondta: intézményükben jelenleg is zajlik olyan kutatás, ami a kórházi ellátást igénylő, öngyilkossági kísérletet elkövető gyermekek pszichológiai, pszichiátriai, tanulási, bűnelkövetői és szerhasználattal összefüggő analízise. Ennek eredményeiről egyelőre annyit lehet tudni: a közfelfogásban és a szakmában elterjedt nézeteket cáfolva drámaian csökken az az életkor, amikor önsértést követnek el a gyerekek.

A pszichiáter felbecsülhetetlen segítséget nyújthat a hiperaktív gyerekek szüleinek: nemcsak a diagnózist állíthatja fel, de figyelemmel kísérheti a gyerek fejlődését, tanácsokat adhat és gyógyszeres kezeléssel is támogathatja a családot. Részletek!

Azért, hogy a fiatalok megfelelő segítséget kaphassanak, 2015 tavaszán a kormányzat felkérte a hazai szakértőket - köztük a Heim Pál Gyermekkórház orvosait -, hogy dolgozzanak ki olyan mentálhigiénés programot, amelyre mindenképpen szükség lenne a gyermekek szellemi, pszichés jóléte érdekében. A tervek szerint az egészségügyi államtitkárság hatmilliárd forintot szánt a programra, amely idén indult volna. Hiába készült azonban el a szakmai terv, a forrás hiányzott.

A napokban Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár azonban azt közölte: a következő években is folytatódnak a gyermekegészségügyet érintő fejlesztések, 6 milliárd forintot fordítanak a gyermek- és ifjúságpszichiátria, az addiktológia és a mentálhigiénés ellátórendszer feltételeinek javítására.

Sófi Gyula kifejtette, hogy ez ugyanaz a hatmilliárd forint, amiről tavaly is szó volt, így nem tudni, hogy jövőre vajon valóban elindulhat-e a fejlesztés. Pedig nagy szükség volna rá, hiszen egy hétvége alatt a náluk kezeltek 25-30 százaléka öngyilkossági kísérlet miatt érkezik.

Forrás: mno.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.