Így ismerhető fel a kezdődő demencia

A demenciának (időskori szellemi hanyatlás) több olyan tünete is lehet, amit nem egyszerű időben felismerni. Az alábbi jelek a betegség kialakulására utalhatnak.

A memóriaproblémák tekinthetők talán a legismertebb, de legnehezebben beazonosítható tünetnek, hiszen időről időre mindenki elfelejt dolgokat, ami még önmagában nem a szellemi hanyatlás jele. Azt kell figyelembe venni, hogy a feledékenység gátolja-e az illetőt a mindennapi feladatai elvégzésében - amennyiben igen, akkor már tünetnek tekinthető.

A betegség korai szakaszában az demenciásoknak gondot okozhat a napi teendők és a jövőben esedékes dolgok megtervezése is, illetve egy cselekvés során gondjaik akadhatnak azzal, hogy mi a következő lépés - például gondjuk akadhat egy bőrönd bepakolásával vagy a tankolással is.

Szintén jellemző, hogy beszéd vagy írás közben egyszer csak nem, vagy nagyon nehezen találják a megfelelő szót, amivel ki szeretnék fejezni magukat, vagy folytatni a mondandójukat. Ez is egy olyan dolog, ami alkalmanként bárkivel előfordulhat, de ha valakinél rendszeressé válik, mindenképpen érdemes gyanakodni.

A betegség korai szakaszában az demenciásoknak gondot okozhat a napi teendők és a jövőben esedékes dolgok megtervezése

A betegség korai szakaszában az demenciásoknak gondot okozhat a napi teendők és a jövőben esedékes dolgok megtervezése

További jel lehet a gyakori eltévedés, illetve a mindenféle tárgyak elhagyása. Ha valaki egy korábban megszokottnak számító útvonalon téved el, vagy általában ugyanoda parkol az autójával, de mégsem találja, az a demencia tünete lehet.

Manapság sok információval találkozunk. Ezek raktározása igénybe veszi agyunk működését, nem csoda hát, ha néha elfelejtünk dolgokat. Ha ez túl sűrűn fordul elő, és már problémákat is okoz, használjunk gyógynövényeket memóriánk javítására .

A betegség korai szakaszában nem ritka az sem, hogy a betegnek gyakran ingadozik a hangulata , szélsőséges érzelmekkel vagy szokatlanul reagál bizonyos dolgokra, esetleg enyhén megváltozik a személyisége. Minél több tünet jelentkezik együttesen valakinél, annál nagyobb az esély rá, hogy kezdődő demenciában szenved.

Forrás: www.dummies.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.