Bipoláris zavarról vagy mániás depresszióról akkor beszélünk, amikor két, egymástól élesen elkülönülő állapot, a depresszió és a mánia egymás utáni ciklikus jelentkezése áll fent. A betegségre az "érzelmi hullámvasút" jellemző, a depresszió lehangolt periódusát a mánia indokolatlan hangulati emelkedettsége követi. Mivel a mögöttes okok nehezen megfoghatóak, a két fázis tünetei pedig eltérő súlyosságúak lehetnek, a kezelés sokszor nem egyszerű. 2017-es adatok szerint világszerte 46 millió ember él bipoláris zavarral - a most 35 éves Christine is egyike az érintetteknek.
A betegség tünetei főiskolás korában, a 2000-es évek elején jelentkeztek nála először: hol depressziósnak és ingerültnek érezte magát, illetve dührohamokkal küzdött, hol a kimerültségig motivált és energikus volt. Végül 2013-ban diagnosztizálták bipoláris zavarral, azon belül is a betegség II-es típusával, amelynek lényege, hogy a depressziós epizódok között a mánia valamivel enyhébb formája, a hipománia időszakai jelentkeznek. Christine gyógyszerekkel (egyebek mellett antidepresszánsokkal, hangulatjavítókkal) tartja karban állapotát, ezenkívül terápiás foglalkozásokon is részt vesz. A koronavírus-járvány azonban sok szempontból megnehezítette a helyzetét, bár azt sem tagadja, hogy pozitív dolgokat is megtapasztalt. Elsősorban azért határozott úgy, hogy a nyilvánossággal is megosztja a történetét, hogy segítsen a sorstársainak. Nem titkolt célja azonban az is, hogy történetén keresztül azok is jobban megértsék a bipoláris zavar lényegét, akik nem szenvednek a betegségben.
Rettegéssel telt meg az élete
Bár az Egyesült Államokban még alig foglalkozott valaki a koronavírussal, Christine már aggódni kezdett a közelgő veszély miatt. 2020 januárjában több blogon is olvasott arról, mi történik Kínában, és hogy az ottani események a világ többi részére is komoly hatással lehetnek. Elkezdett tartós élelmiszereket, vécépapírt vásárolni, és figyelmeztette a családtagjait, barátait is a közelgő veszélyre. Senki sem hitt neki igazán, és egy idő után neki is eszébe jutott, nem reagálja-e túl a dolgot. Mindig is jól aludt, de az idegeskedés miatt ez megváltozott, álmatlansággal küzdött. „Amikor Kalifornia államot végül lezárták, furcsa módon megkönnyebbültem. Tudtam, hogy a dolog, amitől két hónapra rettegtem, bekövetkezett. Az életemet immár nem a félelemmel teli várakozás uralta, hanem az, hogy megbirkózzak a valósággal” – így a nő.
Ahogy telt az idő, Christine állapotát egyre inkább negatív irányba befolyásolta a pandémia. Félt, hogy megfertőződik, de a hosszan elhúzódó tünetektől is rettegett, amelyeket egyes betegek megtapasztaltak. Mivel nagyon szeretett enni és főzni, alig mert rágondolni, hogy a COVID-19 miatt elveszítheti a szaglását, ízérzékelését. Annak a lehetősége sem érintette jól, hogy a fertőzés kárt tehet a tüdejében, és ezzel gátolhatja azt, hogy sportoljon - a mozgás ugyanis nagyban segítette őt az állapota karbantartásában. Aztán ott volt a tény, hogy a bipoláris zavar mellett számos krónikus egészségügyi problémája is van: fekélyes vastagbélgyulladással és irritábilis bél szindrómával (IBS) küzd.
A pandémia miatt rengeteg olyan élvezetes elfoglaltságról kellett lemondania, amelyeknek köszönhetően ugyancsak könnyebb volt megbirkóznia a bipoláris zavarral. Az edzőtermek bezártak, ezért nem tud úgy sportolni, mint korábban, a barátaival, családtagjaival pedig csak virtuálisan, vagy a szabadban, távolságot tartva tud találkozni. A terápiás foglalkozások is az online térbe költöztek, és hatásosságuk érezhetően elmarad a személyes ülésekétől. „Amikor tavaly novemberben és decemberben intenzív depressziós epizódjaim voltak, az online terápiától csak rosszabbul lettem. Olyan depressziós voltam, hogy képtelen voltam bekapcsolni a számítógépet, és kamera elé ülni, ehelyett csak feküdtem az ágyon, és telefonon beszéltem a terapeutámmal. Így azonban sokkal nehezebben értettem meg, mit szeretne nekem mondani” – részletezi Christine.
A nő és férje, Colin nagyon komolyan veszik az óvintézkedéseket: maszkot viselnek, csak annyi időt töltenek a boltokban, amennyi feltétlenül szükséges, és vagy a szabadban, távolságot tartva találkoznak szeretteikkel, vagy virtuálisan tartják velük a kapcsolatot. Vannak azonban olyan barátaik, családtagjaik, akik szkeptikusak a vírussal szemben, és utazgatnak, nem viselik a maszkot. Bár Christine próbálja nem a szívére venni mások rossz döntéseit, és nem belefolyni az életükbe, a felelőtlenségük miatt számos konfliktusa volt már szeretteivel, ami szintén nagyon stresszeli.
Így segít önmagának és másoknak
Christine saját bevallása szerint azonban a járványnak sok pozitív hozadéka is volt. Egy személyi edző ismerősük segítségével elkezdtek otthon edzeni a férjével, ami, bár nem ugyanolyan, mintha edzőteremben lennének, testileg és lelkileg egyaránt jót tesz nekik. Heti 2-3 alkalommal futni is eljárnak a férjével, ami remek közös program, érezhetően összehozza őket, erősíti a kapcsolatukat. Ezenkívül Christine beszállt egy közösségi kert gondozásába, ahol biztonságos távolból ismerkedhet az emberekkel, és közben a természettel is kapcsolatban lehet. Rendkívül hálás azért is, hogy a járvány hatására kénytelen volt lelassítani. A járvány előtt a naptárja tele volt programokkal – találkozás a barátokkal, vizsgálati időpontok és egyéb elfoglaltságok –, most viszont a naptár üres, és ezt Christine nagyon üdítőnek találja.
A felszabadult idő jóvoltából számos olyan változást igyekszik beiktatni az életébe, amely reményei szerint a jövőben segíthet javítani az egészségi állapotán. "A koronavírus előtt próbálkoztam azzal, hogy néhány gyógyszeremet lecseréljem, de nagyon súlyos tüneteim lettek, amik miatt kórházba kerültem. A pandémia alatt viszont újra adok egy esélyt ennek a projektnek: ha rossz napom van, nem vagyok akkora nyomás alatt, mint korábban, tekintve, hogy feladataim, kötelességeim megritkultak. Emellett a férjem otthonról dolgozik, így a közelben van, tud segíteni abban, hogy könnyebben átvészeljem a nehezebb heteket" - mondja Christine, aki arra törekszik, hogy többet segítsen a hozzá hasonlóan szintén bipoláris zavarral küzdőknek.
„Azt üzenem nekik, hogy teljesen rendben van, ha jelenleg nem érzik magukat jól – még akkor is, ha korábban úgy gondolták, hogy megfelelő az állapotuk. Nagyon nehéz úgy túlélni egy pandémiát, hogy azok a lehetőségek, amik korábban adottak voltak, most nem állnak rendelkezésre. Nem szabad kudarcnak érezni, ha évek óta tartó stabilitás után még mindig küzdünk. Ez egy szokatlanul stresszes időszak. Engedd meg magadnak, hogy ne legyél jól, és ha úgy érzed, szükséged van rá, kérd szakember segítségét.”
