A sörösdoboz színei befolyásolják az alkohol kockázatáról alkotott képet

A Missouri Egyetem kutatói kimutatták, hogy azok a hallgatók, akik az egyetem színeivel ellátott sört fogyasztottak, kevésbé gondolták veszélyesnek az alkoholt, mint azok, akik a hagyományos sörös dobozból itták az italt.

Az egyetemisták alkoholizmusa egyre nagyobb problémát jelent - nemcsak az Egyesült Államokban. Ezért egyre inkább előtérbe kerülnek az egyetemi kampuszok alkoholt korlátozó intézkedései, és a hallgatók az alkoholizmus veszélyeiről történő felvilágosítása.

Chris Loersch és munkatársai azt vizsgálták, hogy a különböző marketingstratégiák hogyan befolyásolják az alkoholfogyasztási szokásokat. Megállapították, hogy amennyiben egy fogyasztási csoport tagjai egy terméken felismerik a csoportot szimbolizáló jelképeket, vagy színeket, az emberek az a terméket biztonságosnak vélik.

Korábbi tanulmányok már felvetették, hogy a csoporthoz (egyetemhez, főiskolához) való tartozást erősítő termékek befolyásolják a fogyasztási szokásokat, azonban a jelen tanulmány az első, mely ezt alkoholos termékeken keresztül demonstrálta. Azok a hallgatók, akik az egyetemre jellemző színezésű sörös dobozokból fogyasztottak, biztonságosabbnak gondolták a terméket, mint a hagyományos dobozból söröző társak.

A háromlépéses tanulmány első vizsgálatában a résztvevők rangsorolták, hogy mennyire tartják veszélyesnek a hagyományos, illetve a saját színekbe öltöztetett dobozolt sör fogyasztását, és ez utóbbi alacsonyabb pontokat kapott.

Második lépésben megvizsgálták, hogy a hallgatók a sörös doboz láttán mennyire asszociálnak a veszélyre és a biztonságra, és a szociológusok megállapították, hogy a saját színekkel ellátott doboz hamarabb kelt biztonságot, és lassabban jön elő a veszély kifejezés.

A harmadik fázisban a doboz láttán rangsoroltak veszélyesség szempontjából, az egyetemi kiszerelés itt is alacsonyabb eredményt kapott.

A tanulmány következtetése az volt, hogy a marketingkampány valóban befolyásolja a fogyasztási szokásokat, azonban a veszélykereső magatartásnak az egyetemi közösségekben nem szabadna, hogy helye legyen. A kampusznak inkább a felelősségteljes fogyasztásra kellene nevelnie a hallgatókat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A középső országrészben kialakult záporok az esti órákban lecsengnek, a gomolyfelhők zöme az éjszakai órákban leépül, azonban lehetnek még időszakosan felhős körzetek. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, visszafogottabb légmozgás az ország középső részén lehet.A hőmérséklet késő este 13, 20 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 fok között várható, de a derült, szélvédett északi völgyekben néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?