A Facebook kiszűri az öngyilkosságra készülőket

Újabb fontos cél érdekében veti be a Facebook a mesterséges intelligenciát, amely a cég év eleji bejelentése szerint amúgy is kulcsterület a jövőbeni fejlesztéseikben. Nemcsak arra használják, hogy személyre szabottabb tartalmakat állítsanak elő, hanem arra is, hogy elemezzék a videókat (akár az élőket is), és kiszűrjék az erőszakos vagy más okból problémás tartalmakat.

Ezt az eszközt építették be a Facebook után az alkalmazásaikba (Facebook live, Messenger), hogy felismerjék az öngyilkosságot tervezők szándékát - írja az InfoRádió . Azután döntöttek így, hogy januárban egy 14 éves floridai lány a New York Times beszámolója szerint élőben közvetítette az öngyilkosságát a Facebookon.

suicid
Közvetlenül elérhető a stream feltöltője. A virtuális térből érkezhet segítség

Az új technológiával frissített alkalmazásokban lehetőség nyílik rá, hogy a videó nézői közvetlenül elérjék a stream feltöltőjét, vagy pedig jelentsék azt a Facebooknak, illetve a stream megosztója is kérhet segítséget egy baráttól vagy egy szakembertől.

A Facebook éjjel-nappal készenlétben álló csoportokat foglalkoztat arra, hogy az öngyilkosság gyanújával jelentett eseteket kivizsgálja. Segítségképpen pedig figyelmeztethetnek egy felhasználót, hogy figyeljen oda egy ismerősére, sőt akár beszélgetést kezdeményező mintamondatokat is küldenek neki.

Miért akarnak ennyien meghalni Magyarországon? A gazdasági válság, a devizahitelek, a depresszió, az arzénes víz, az időjárás vagy a magány jelenti az utolsó cseppet a pohárban? Részletek!

A megelőző rendszer bizonyos elemei már világszerte, így nálunk is elérhetők. A Facebook-bejegyzésben az is olvasható, hogy a 15-29 évesek között a második leggyakoribb halálozási ok az öngyilkosság, amely 24 százalékos növekedést mutat az USA-ban 1999 és 2014 között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.