Magánélet kontra munka

Gyakran érzi úgy, hogy munkája és magánélete nincs egyensúlyban? Emiatt feszült és ideges? Találja meg a módját az élete feletti kontroll visszaszerzésének, és állítsa helyre a harmóniát!

Napjaink rohanó világában megtalálni a munka és a magánélet megfelelő egyensúlyát, nem egyszerű feladat. Ahogy egyre több időt töltünk a munkahelyünkön, úgy egyre csökken a jól megérdemelt magánéletre fordítható idő. És így tovább, ha folyamatos kihívásokkal szembesülünk a magánéletünkben, például idős szülőről kell gondoskodnunk, vagy párkapcsolati- pénzügyi problémákkal küszködünk, a munkára koncentrálni bizony nehéz. Akár a munkára helyezzük a nagyobb hangsúlyt, akár nem, amikor a munka és a magánélet egyensúlya felbillen, stressz az eredmény, annak minden káros hatásával együtt. Hogy ezt befolyásolni tudjuk, először is, vegyük figyelembe, hogy a munka világa hogyan változott, aztán próbáljuk megbecsülni, milyen a mi kapcsolatunk a munkával, majd próbáljuk meg az alábbi stratégiákat alkalmazni, hogy kialakítsunk egy egészségesebb egyensúlyt.

Munkaerőpiac hazai pályán

Valaha a munkahét úgy nézett ki, hogy hétfőtől péntekig, napi 8-9 óra munkát jelentett. A határvonal a munka és a magánélet között eléggé világos volt - akkor. De a világ változott, és sajnos a határok sok dolgozó számára elhomályosultak. Nézzük, miért is:

  • Verseny a munkaerőpiacon. Ahogy egyre több szakképzett munkás lépett be a munkaerőpiacra, és a vállalatok pedig egyre inkább azon vannak, hogy csökkentsék azon kiadásaikat, melyeket a bérek jelentenek, az embereken egy erőteljes nyomás van, hogy még többet dolgozzanak, azért. hogy megtartsák az állásukat.
  • Az üzlet nem áll meg. A munka bizonyos emberek számára 24 órán keresztül tart. Ha egy nemzetközi vállalatnál dolgozik, bármikor készültségben kell lennie, mert bármikor, bármiért hívhatják, a munka nem állhat meg alapon.
  • Fejlett technológia. Az embereknek manapság megvan rá a lehetőségük, hogy bárhol dolgozzanak - akár otthonról, az autójukból, akár még a szabadságuk helyszínéről is. És néhány vezető el is várja ezt.
  • Hosszabb munkaórák. A munkáltatók rendszerint "megkérik" az alkalmazottakat, hogy dolgozzanak tovább, mint ahogy a munkaidejük tart. Gyakori, hogy a túlóra szinte kötelező. Ha abban reménykedik, hogy feljebb jut a ranglétrán, gyakran kell majd azzal szembesülnie, hogy több mint 40 órát dolgozik hetente, hogy teljesítse vagy akár túl is szárnyalja az elvárásokat.
  • Változások a családi feladatokban. Napjaink általában a házaspár mindkét tagja dolgozik, ami megnehezíti, hogy időt találjanak a családi kötelezettségekre, barátokra, és egyéb közösségi aktivitásokra. Valószínűleg már Ön is szembesült ezekkel a kihívásokkal, így tudja mi az, amikor a munka beront a magánéletbe, és egyre jobban uralja azt.

Túlóramánia

Csábító, hogy túlórázzon, ha órabérben van fizetve. Ha túlórázik, extra pénzt kereshet a gyerek felsőoktatási tanulmányaira vagy egy álomutazásra. Sokaknak azért kell túlórázniuk, hogy a megélhetésük biztosítva legyen, vagy hogy fedezni tudják a váratlanul felmerülő kiadásokat, költségeket. Ha havi fix fizetésért dolgozik, a túlóra nem jelent plusz bevételt. Persze ha hajlandó rá, hogy korán menjen be, és sokáig maradjon mindennap, remélheti, hogy esetleg prémiumot kap. Mielőtt túlórára szerződik, vegye figyelembe a mellette és ellene szóló érveket, gondolja át, hogyan befolyásolja a túlóra a munka és a magánélet egyensúlyát.

  • Kimerültség: A koncentrálóképesség, a kéz-szem koordináció csökken, ha fáradtak vagyunk. Ez azt is jelenti persze, hogy kevésbé vagyunk hatékonyak, és nagyobb valószínűséggel követünk el hibákat. Ezek a hibák aztán persze hátránnyal járnak, mert a hibát kijavítván a dolgot újra meg kell csinálni, nem is beszélve arról, hogy mindez szakmai hírnevünknek sem tesz túl jót.
  • Család: Megeshet, hogy lemarad egy fontos eseményről, például gyermeke első sportversenyéről, édesapja 60. születésnapjáról vagy egy középiskolai osztálytalálkozóról. Ha kimarad egy ilyen, mérföldkő jellegű eseményből, az szeretteivel való kapcsolatának sem tesz túl jót.
  • Barátok: A megbízható barátok kulcsfontosságú szerepet töltenek be az életünkben. De ha ahelyett is az irodában van, hogy barátaival lenne, nehezen fogja tudni a velük való kapcsolatát ápolni.
  • Elvárások: Ha megszokottá válik, hogy túlórázik, automatikusan nagyobb felelősséget is fog kapni. Ez pedig egy soha véget nem érő kört fog beindítani, egyre több gondot és kihívást okozva.

Sokszor persze fontos a túlóra. Lehetőség egy új munka kezdetekor, segít a próbaidő alatt a bizonyításban, egy új főnökhöz való alkalmazkodásban, vagy hogy kifizessen váratlanul felmerülő költségeket. Ha munkájában folyamatosan kötelező túlóráznia, nem fogja tudni elkerülni azt, de tanuljon meg megbirkózni vele. Ha azért túlórázik, hogy pénzügyeit rendezze, vagy hogy feljebb jusson a ranglétrán, tegye, de csak mértékkel. A legfontosabb, hogy mondjon nemet, ha túl kimerült, ha az negatívan befolyásolná az egészségét, vagy ha döntő jelentőségű, nagyon fontos családi kötelezettsége van.

Egyensúlyt, egészséget, harmóniát

Nem könnyű, hogy egyensúlyt teremtsünk a karrier és a magánélet kihívásai között. A legtöbb embernek ez egy folyamatos kihívás, hogy csökkentse a stresszt, és fenntartson egy viszonylagos harmóniát élete kulcsfontosságú területei között. Nézzük, hogyan segíthet magának megtalálni azt az egyensúlyt, ami Önnek a legjobb!

  • Kontrollálja a sebességet! Kövesse nyomon mindazt, amit adott héten el kell intéznie, meg kell csinálnia, beleértve a munkával kapcsolatos, és egyéb elfoglaltságait is. Döntse el, mi igazán fontos, és mi elégíti ki leginkább. Hagyja ki, vagy bízza másra azokat a feladatokat, melyeket nem élvez, nincs rá ideje, mindenféle bűntudat nélkül. Ha munkájában erre nincs felhatalmazása, hogy meghozzon egy ilyen döntést, beszéljen a főnökével.
  • Éljen a választás lehetőségével! Derítse ki, hogy munkaadója belemegy-e a rugalmas munkaidőbe, a sűrített munkahétbe, vagy a munkamegosztásba. A rugalmasság csillapíthatja az Önben dúló feszültséget, és felszabadít némi időt saját maga számára.
  • Gazdálkodjon az idejével! Szervezze hatékonyan a háztartási munkáit. Inkább csináljon meg hét közben egy-két adag mosást, minthogy az egészet a szabadnapjára tolja. Az sem a legjobb, ha a hétvégét mindig a takarításra szánja. Vezessen naptárat, melybe a családi eseményeket is beírja, és írjon listát naponta a teendőiről. Higgye el, ezek segítenek, hogy ne a határidő előtt legyen úrrá rajtunk a pánik! Megéri megtanulni jól kezelni az időt.
  • A lakás van értem, vagy én vagyok a lakásért? Gondolja át a házimunkával kapcsolatos elveit! Egy bevetetlen ágy, vagy egy adag mosatlan edény nem fogja az élete minőségét befolyásolni. Csinálja meg azt, amit tényleg kell, és ne rágódjon minden apróságon.
  • Kommunikáljon érthetően! Próbálja meg elkerülni a félreértéseket azzal, hogy világosan kommunikál, és valóban odafigyel a másikra. Akár készítsen jegyzeteket, ha szükséges.
  • Ne legyen bűntudata! Ne feledje, az, hogy családja és munkája is van, teljesen rendjén való, a férfiaknak és nőknek egyaránt.
  • Legyen miből táplálkoznia! Hagyjon időt mindennap olyan tevékenységre is, amit szívesen csinál, sétáljon, hallgasson zenét, sportoljon. Lazítson egy mozgalmas munkanap után azzal, hogy olvas, elmegy jógázni, vagy vesz egy kellemes fürdőt.
  • Legyen hetente egy este, amikor pihen és szórakozik! Tegye le a telefonkagylót, kapcsolja ki a számítógépet, a tévét. Csináljanak közös programot párjával, családjával, barátaival, menjenek el közösen sportolni, kirándulni, szórakozni. Ha szakít időt olyan tevékenységekre, amit szívesen csinál, az regenerálja, és meg is fiatalítja.
  • Legyen pihenőnapja! A mindennapi kötelező feladatait végezze el hétköznap, így a szabadnapja tényleg pihenőnap lehet.
  • Aludjon eleget! Nincs semmi olyan stresszes és potenciális veszélyt hordozó, mint ha úgy dolgozik, hogy közben tartósan keveset/nem aludt. Nemcsak a produktivitásra van hatással, de költséges ára is lehet az esetleges hibának. Ebből kifolyólag pedig lehet, hogy majd ennek a hibának a javítása miatt kell még több órát dolgoznia.
  • Legyen kiből erőt merítenie! Adja meg magának azt az "ajándékot", hogy egy megbízható baráttal vagy kollégával beszélget a nehéz időkben. Ha tagja egy vallásos közösségnek, éljen a lehetőséggel, amit vallási vezetője biztosítani tud. Gondoskodjon róla, hogy legyenek megbízható barátai, rokonai, akik segítenek, támogatják, ha elönti a munka, és túlóráznia kell.
  • Kérjen szakszerű segítséget! Mindenkinek szüksége lehet segítségre időnként. Ha úgy érzi, élete túl kaotikus, és már nem bírja irányítani, ugyanazokat a köröket futja újra és újra, beszéljen szakemberrel: háziorvosával, pszichiáterrel, pszichológussal.

Ezeknek a javaslatoknak a segítségével sikerülhet tökéletesíteni az egyensúlyt a munkája és a magánélete között. Miért nem lépi meg a következő lépést, és tesz egy próbát azzal, hogy megfogadja a tanácsokat? Az egyensúly nem azt jelenti, hogy mindent megcsinál. Vizsgálja felül, mi élvez elsőbbséget és szabjon határt, ha kell. Legyen határozott abban, hogy mit tud, és mit nem tud megtenni. Csak Ön állíthatja helyre a harmóniát életében! Hangolódjon rá, és harmonizálja, amíg lehet!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra