A munkavállalók fele elégedetlen a fizetésével

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez – derült ki egy friss hazai kutatásból.

A fizetésükkel elégedetlenek 28 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 34 százalék 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek. A fizetéssel való elégedettség egyébként nincs szoros összefüggésben azzal, hogy az illető kapott-e már év közben is béremelést, az elégedetlenek 44 százalékának ugyanis év közben is nőtt a fizetése – mutatott rá a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder szeptember közepén elvégzett, 500 fős munkaerőpiaci felmérése.

munkahely, fizetés
A munkavállalók fele elégedetlen a fizetésével. Fotó: Getty Images

A kutatás szerint az összes válaszadó 8 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is munkahelyet váltana, 30 százalékkal kedvezőbb állásajánlatért pedig már 68 százaléknyian hagynák ott jelenlegi állásukat.

Megjelentek a gazdasági realitások

A válaszadók 62 százaléka számít arra, hogy romlik az anyagi biztonsága a következő hónapokban, 55 százalék azonban most sem érzi nehezebbnek a szakmájában történő elhelyezkedést, mint egy éve. A gazdasági realitások ugyanakkor megjelentek, egyre jobban érezhetőek kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Például az inflációt követő bérnövekedésnél a munkavállalók 67 százaléka már fontosabbnak tartja a munkahelyének biztonságát.

A válaszadók 58 százaléka jelezte, hogy ha jövőre nem emelkednek a juttatásai, akkor biztosan felmondana a munkahelyén. Az összes válaszadó 61 százaléka ugyanakkor megelégedne azzal, hogy 1-2 éves átmeneti időre az emelés egy részét nem anyagi juttatásként kapja, ha munkáltatója nehezebb helyzetben működik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!