Mások szerint az intelligencia műveltség, lexikális tudás, de hallottunk már olyat is, aki a modort, a jól nevelt viselkedést tartotta az intelligencia fokmérőjének. Ha a kutatókat kérdezzük, legalább annyira sokszínű válaszokat kapunk, mint a közemberektől, egyben azonban egyetértenek a szakértők: az intelligencia több faktorból álló, összetett mentális képesség. Ma, bár pontosan definiálni nem, de IQ-teszttel mérni tudjuk az intelligenciát.
Kapjuk vagy szerezzük?
Számos vita és kutatás zajlott már arról, hogy az intelligencia örökletes vagy kialakítható "tulajdonság". Az USA-ban IQ-tesztek kitöltetése után azt a tévesnek bizonyuló következtetést vonták le a szakemberek, hogy a feketék kevésbé intelligensek, mint a fehérek. Később ezen vizsgálatok értékelésekor kiderült, hogy nem a bőrszín, hanem a társadalmi helyzet, illetve a környezetre jellemző nyelvhasználat az, ami meghatározza a teljesítményt. A tesztek nyelvezete eleve nehézséget jelentett a szegényebb sorsú családokból érkező gyerekek számára, ez azonban nem jelentette azt, hogy genetikusan butábbak lennének. Hosszas vizsgálódások azt a feltevést igazolták, hogy a születéskor meglévő képességek és a környezeti tényezők körülbelül fele-fele arányban határozzák meg az IQ-t.
Átlagosak és zsenik
Az intelligenciahányadosról mindenki tudja, hogy az intelligenciaszintet jellemzi, de hogy valóban minek is a hányadosa, kevesen értik. Talán azért, mert a kifejezés átment a köznyelvbe, az azonban nem köztudott, hogy csak gyerekek esetében számolunk ezzel. Az eredeti képlet ugyanis a következő: az IQ-ból következő mentális kor és a valós életkor hányadosa, százzal szorozva.
Az első intelligenciamérő teszt is gyerekek képességeinek felmérésére szolgált. A XX. század első felében Alfred Binet alkotta meg, hogy a mentális fejlettséget vizsgálhassa.
Ma már bárki megméretheti az IQ-ját: a különféle hazai és nemzetközi szervezetek által megrendezett tesztírásokon mindenki részt vehet. A mérés során nem a műveltséget, sokkal inkább az asszociációs képességeket, a logikus gondolkodásra való alkalmasságot vizsgálják. Az eredmény megállapításánál, illetve a gondolkodási idő meghatározásánál figyelembe veszik a tesztíró életkorát is, hiszen harmincéves kor felett csökken a gondolkodás sebessége, ez azonban nem ronthatja le az IQ-t.
Ha megkaptuk az eredményt, máris besorolhatjuk magunkat a megfelelő kategóriába:
85-115 - átlagos (ide tartozik az emberiség 68 százaléka)
116-140 - átlagon felüli (az értelmiségi szakmát űzők nagy része ide tartozik)
140-160 - nagyon kivételes tehetség
160 felett - egyszerűen zseni a teszt kitöltője.
A speciális szervezetek is a teszt eredménye alapján döntenek: a hazánkban zseniklubként ismertté vált MensaHungarIQa tagja például csak 148 feletti eredménnyel lehet valaki. Vagyis akkor tartozhat oda, ha az emberiség felső 2 százalékába sorolható, mármint IQ-ban. Az ISPI (International Society for Philosophical Inquiry) még szigorúbb: csak a felső 0,1 százalékot veszi fel soraiba.
Ha kíváncsiak vagyunk saját képességeinkre, próbálkozhatunk az interneten is, hiszen többféle teszt elérhető a világhálón. Igaz, ezek nem teljesen pontosak, de arra jók, hogy megtapasztaljuk, mire is számíthatunk (feladatokban és eredményben is), ha rászánjuk magunkat és elmegyünk egy komoly tesztírásra. Az agypróba csupán néhány ezer forint és egy-két óra az életünkből. Ha jól sikerül büszkélkedhetünk, ha pedig nem lesz túl fényes az eredmény, akkor sem kell szomorkodni, hiszen az intelligencia csupán egy, a személyiségünket meghatározó tulajdonságok közül...
