Átadták a Richter Anna Díjakat

Öt zsűridíjas és egy közönségdíjas csapat vehette át a Richter Anna Díjat és a vele járó, nyertesenként 4 millió forint támogatást.

Szerdán adták át ünnepélyes keretek között a Richter Anna Díjakat. A Richter Gedeon az elismeréssel olyan újszerű, hiánypótló ötleteket támogat, amelyek az oktatás, az egészségügy és a gyógyszerészet területén innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéshez, és minőségi változást hoznak a dolgozók mindennapjaiban - tájékoztatott a vállalat.

A Richter Anna Díjra öt kategóriában (orvos, egészségügyi dolgozó, pedagógus, gyógyszerész/kutató, junior), maximum ötfős csapatokkal pályázhatnak olyan intézmények, szervezetek közösségei, amelyek elkötelezettek az oktatás vagy az egészségügy területén, és projektjükkel hozzájárulnak e területek fejlődéséhez. A Richter a Nőkért program részeként létrehozott díj egyik nevezési feltétele, hogy a jelentkező csapatok vezetői az adott területen aktívan tevékenykedő nők legyenek. Idén kategóriánként három projekt került a döntőbe: a 15 döntősből a legtöbb szavazatot szerzett csapat kapta a közönségdíjat, kategóriánként további 1-1 díjazottat pedig a zsűri választott ki.

Richter Anna Díj
A Dolgunk van a Földdel csapata. Fotó: Richter

A pedagógus kategória zsűridíját a Dolgunk van a Földdel! projekt nyerte. A piliscsabai Almáskert csapatának célja a farmalapú nevelés gyógyító hatásainak kamatoztatása, gyakorlatuk átadása más iskolák számára.

Az orvos kategória győztese a Sosem vagy egyedül projekt lett. A csapat orvos vezetője érintett páciensekkel készít rövid interjúfilmeket a függőségekről, daganatos betegségekről, mozgáskorlátozottságról, mentális problémákról.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória győztese a Veszprémi Petőfi Színház csapata. Az általuk szervezett Lélektől-Lélekig Fesztiválon érzékeny és sokakat érintő témát dolgoznak fel a művészet eszközeivel őszintén, kendőzetlenül.

A gyógyszerész kategória győztes csapata, a Fájdalomcsillapító-túlhasználat: előzd meg, mielőtt ő előz meg téged, amely közösségi médiás kampányában fontos ismereteket ad át a lakosság részére az Egészségügyi Világszervezet szerint a világ egyik leggyakoribb egészségügyi problémájáról, a fejfájásról.

A junior kategória győztese a "Hallgass meg!" projekt egyetemistákból és középiskolásokból álló csapata lett. A diákok és az őket támogató trénerek elkötelezett hívei az alternatív konfliktuskezelésnek, köztük a kör mediációnak.

Richter Anna Díj
A Toldi lányok csapata. Fotó: Richter

Az idei közönségdíjas A Toldi lányok című film és a hozzá kapcsolódó módszertan alkotói lettek. A csapat felhívja a figyelmet a szegregálódó falvak és a társadalmi egyenlőtlenségek problémáira, rávilágít a nők mindennapi küzdelmeire és kihívásaira - áll a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!