Agresszívvá tesznek a szénsavas üdítők?

Azok a tinédzserek, akik sok szénsavas üdítőt fogyasztanak, hajlamosabbak az erőszakos viselkedésre is - derült ki egy új kutatás eredményeiből.Bár a tanulmány szerzői is elismerik, hogy az üdítők nem közvetlen kiváltói az agresszív viselkedésnek, a magas cukor- és koffeintartalmuk azonban hozzájárulhat az ilyen magatartáshoz.

"A szénsavas italok túlzott fogyasztása amolyan piros zászlóként jelezhetik számunkra, hogy valami baj van" - mondta a kutatás vezetője, Sara Solnick, a burlingtoni Vermont Egyetemről.

A kutatásba 1900 bostoni középiskolás diákot vontak be, akiktől megkérdezték, hogy az elmúlt héten mennyi üdítőt fogyasztottak, valamint, hogy szerintük hányszor viselkedtek agresszíven a barátaikkal vagy a családtagjaikkal szemben, esetleg van-e valamilyen fegyverük. A tinik 43 százaléka, akik legalább 14 doboz szénsavas italt fogyasztottak, beismerték, hogy hordtak maguknál fegyvert. De akik ennél kevesebbet fogyasztottak, például csak 2-4 doboz kólát, azok is azt állították, előfordult, hogy egy-egy feszült helyzetben gondoltak arra,hogy kést vagy fegyvert használjanak.

A tudósok a vizsgálat során más befolyásoló tényezőket is figyelembe vettek, például a családi és szociális helyzetet, valamint a nevelést. Azok a diákok azonban, akik több szénsavas üdítőt ittak, megfigyelhetően nagyobb arányban dohányoztak és fogyasztottak alkoholt is.

Más szakértők nem tulajdonítanak ekkora hatást a cukornak és a koffeinnek. Dr. Alan Manevitz pszichológus szerint ebből csak az következik, hogy ezek a diákok egészségtelenebbül táplálkoznak, ami azonban valóban összefüggésbe hozható a rossz neveléssel, és így mindebből agresszív viselkedés is következhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!