A magányt így küzdhetjük le

Az egyedüllét nemcsak lelkileg nyomasztó, de fizikailag is romboló hatása van. Íme néhány tanács a magányos embereknek!

A magány, a szociális elszigetelődés nemcsak lelki, de testi egészségünkre is komoly hatással van. Kutatások igazolták, hogy a magányos emberek szervezetében nagyobb arányban termelődnek azok a hormonok, amelyek stressz hatására is megszaporodnak. Ez pedig az állandó szorongással járó jellegzetes betegségek (magas vérnyomás, szívinfarktus, stroke) kialakulásának esélyét is növelik. Egy közelmúltban végzett kutatás eredményei szerint pedig a magányos embereknél kétszer gyakoribb a depresszió és másfélszer gyakoribbak az öngyilkos gondolatok.

Boldogtalan párkapcsolatban vagy inkább egyedül? Az egyedülléttől való félelem olykor olyan erős lehet, hogy hajlandóak vagyunk egy boldogtalan párkapcsolatban ragadni. Az újrakezdéstől való félelem hátterében szinte minden esetben erős önbizalomhiány áll. Kattintson a részletekért!

A magány romboló hatása ellen legjobban úgy védekezhetünk, ha enyhítünk az egyedüllétünkön, és valamilyen módon nyitunk bizonyos emberek, csoportok felé. Kutatások szerint már elég három csoporthoz csatlakozni, hogy a magány miatti depresszió kialakulásának esélyét 63 százalékkal csökkentsük. Íme néhány tanács, amelynek segítségével könnyebben tudunk kapcsolatokat kialakítani, új embereket megismerni:

Keressünk tanfolyamokat!

Ha szeretünk vagy szeretnénk megtanulni néhány konyhai fortélyt, csatlakozzunk egy főzőtanfolyamhoz! Ha a sport iránt vagyunk nagyobb, járjunk el csoportos edzésekre. Érdeklődési körünknek megfelelően számtalan tanfolyam, képzés és csoport nyitott kapukkal vár minket: ezekben nemcsak hasznosan tölthetjük el az időnket, hanem új emberekkel is megismerkedhetünk, akikkel legalább egy közös témánk már biztosan lesz!

A magány nem csak lelkileg, te testileg is romboló hatású
A magány nemcsak lelkileg, testileg is romboló hatású

Lépjünk ki a komfortzónánkból!

Nyissunk jobban a külvilág felé, keressünk új élményeket, próbáljunk ki olyan dolgokat, amelyekre eddig nem volt lehetőségünk. Talán úgy gondoljuk, hogy a túrázás nem nekünk való, de egy jó hangulatú csoporthoz csatlakozva megváltozik a véleményünk. Merjünk belevágni olyan dolgokba is, amelyekben nincs sok tapasztalatunk!

Tartsunk kutyát!

Egy háziállat önmagában is csökkenti a magány okozta szorongást, egy kutya azonban sokat segíthet a társas kapcsolatok kialakításában is. Az ebet ugyanis rendszeresen sétáltatni kell, melynek során más kutyásokkal is találkozhatunk. A kutyás sportok (például agility) is remek lehetőséget adnak az ismerkedésre!

Ne erőltessünk olyat, amit nem szeretünk!

Olyan dolgokat viszont ne erőltessünk, amelyeket korábban már kipróbáltunk, és nem váltak be. Az ilyen negatív tapasztalatok csak még visszahúzódóbbá tesznek minket, és úgy érezhetjük, hogy egyáltalán nem vagyunk emberek közé valók. Próbáljunk ki újabb dolgokat, és csak azokat rendszeresítsük, amelyeket valóban szívesen végzünk!

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.