A dán csoda: a hygge

A hygge szónak nincs magyar, de még angol megfelelője sem: a skandináv fogalom leginkább nyugalmat, kényelmet, elégedettséget jelent.

A hygge leginkább egy életstílus

A hygge a meghittségre, stresszmentességre törekszik a kis dolgok értékelésével, a lassított tempóval, a családdal, barátokkal töltött közös, minőségi idővel és a megnyugtató, otthonos környezet élvezetével - vagyis nem más, mint "meleg ölelés a léleknek".

A boldogság receptje?

A világ nagy részén 2016-ban indult hódító útjára a hygge, amikor az Oxford szótár az év szavának is választotta. De az emberek nagy részéhez tavaly ért el, pedig a dánok - akiktől az életérzés ered - már az 1800-as évektől igyekeznek így élni az életüket. A dánokat már többször választották meg a világ legboldogabb nemzetének, ami sokaknak meglepő, hiszen a hőmérséklet náluk általában fagypont körüli, és vannak olyan időszakok, amikor napi 17 órán át sötétség van. De éppen ezek a körülmények segítettek életre hívni a hyggét, amely összehozza az embereket a kényelmes, benti terekben a tűz mellett, az otthonosan berendezett lakásokban, és amellyel különlegessé és meghitté tudják tenni az egyszerű pillanatokat is.

Magyarázatként pedig arra, hogy miért is olyan boldogok ők, éppen a hyggét szokták említeni. A boldogság érzése mellett a hygge még az egészségre is jótékonyan hat, hiszen nyugodtabban, stressztől mentesen tudnak élni ennek köszönhetően az emberek. Olyannyira, hogy a dán orvosok a tél, a hideg miatt kialakuló depresszió ellen gyakran javasolják a forró teát és a hyggét mint terápiát.

anya és gyermeke a kanapén összebújva ülnek a kandalló mellett
A hygge segít megóvni a téli depressziótól. Fotó: Getty Images

Kezdődik a hygge-szezon

Az egyre rövidülő nappalok és az egyre hidegebb időjárás éppen az az időszak, amikor érdemes a hygge szerint élni. A gyakorlatban nem kell hatalmas dolgokra gondolni, a hygge-életstílushoz tartozik a meleg pokróccal olvasás a kanapén, egy forró kakaó megosztása a barátokkal, kézműves hobbikkal foglalkozni otthon, forró fürdőt venni illatgyertyákkal, vagy akár egy filmet közösen megnézni a családdal - és természetesen a legfontosabb, hogy tudjuk megélni és értékelni ezeket a pillanatokat.

Miből áll a hygge?

Ha valaki a hygge szerint akar élni, a Boldogságkutató Intézet (Happiness Research Institute) szerint az életstílus 10 összetevőjének megteremtésére kell törekednie:

1. Légkör: a hygge biztonságos, barátságos, meghitt és otthonos tér létrehozásáról szól, ahol jól tudjuk érezni magunkat. Nem kell óriási dolgokra gondolnunk, elég, ha néhány díszpárnával dekoráljuk a kanapét, gyertyát gyújtunk néha a lámpafény helyett, vagy beszerzünk egy kényelmes karosszéket.

2. Jelenlét: a hygge szerint valódi dolgokat, pillanatokat kell megélnünk: ebbe az érzésbe nem fér bele, ha képernyőt nézve töltjük az összes időnket. A közös társasjátékozás a családdal, az együtt eltöltött vacsorák, a nagy séták a természetben tartoznak ehhez az életérzéshez.

3. Öröm: mivel ez a felfogás a boldogságról szól, ezért nagyon fontos, hogy az apró örömöket is értékeljük. Ehhez kényeztethetjük magunkat egy pohár borral, kis csokoládéval vagy egy forró itallal, vagy tölthetünk időt olyanokkal, akiket szeretünk.

4. Megosztás: a hygge nem csak saját magunknak szól, tudni kell megosztani a boldog pillanatokat, a szórakozást másokkal, de ugyanúgy a családi, háztartási feladatokat is végezzük együtt!

5. Hála: ha már fel tudjuk ismerni az apró dolgokban az örömöt és boldogságot, akkor tudnunk kell köszönetet is mondani értük, és értékelni az életünket.

6. Harmónia: amennyire csak lehet, igyekezzünk a munka és a pihenés között egyensúlyt teremteni!

7. Komfort: hogy jól tudjuk érezni magunkat, érdemes törekedni a kényelemre mind a lakásunkban, mind a ruházatunkban. Ne hordjunk olyasmit, ami nem komfortos, otthonunkat pedig úgy alakítsuk, hogy jó érzés legyen pihenni benne.

8. Béke: a hygge szerint a vitákat is érdemes elkerülnünk, és kapcsolatainkban is szem előtt kell tartanunk a béke megteremtését.

9. Közösség: ha lehet, ne egyedül töltsük az időnket, hanem szeretteink körében! Egyre gyakrabban mondunk le a személyes találkozásról a telekommunikáció miatt, ami pedig nem pótolja a minőségi időt.

10. Menedék: a hygge-életérzéshez hozzátartozik, hogy le tudjuk tenni a munkát, és tudjunk időt szentelni otthon, biztos menedékünkben a kikapcsolódásra, relaxálásra.

Forrás: stylemagazines.com, womenslifestyle.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!