A depresszió meglepő jelei (2)

A depressziónak vannak klasszikus tünetei, mint a kedvetlenség, a folyamatos letargia, a társasági élet elhanyagolása. De vannak kevésbé tipikus jelei is, amelyekkel érdemes tisztában lenni.

Már nem élvezzük a hobbinkat

Depressziót jelezhet, ha egyszer csak észrevesszük, hogy már nem leljük örömünket olyan dolgokban, amelyeket korábban nagyon is szerettünk. Persze, ha egyszer csak észrevesszük, hogy meguntuk például a kézműveskedést, az nem feltétlenül jelenti, hogy depressziósak vagyunk, de onnantól érdemes lehet figyelni az egyéb jeleket. Ha a korábban szórakoztató elfoglaltságok már nem adnak örömet, akkor ez azért veszélyes, mert eggyel kevesebb dolog lesz, amely kizökkenthet a rosszkedvből.

Magyarországon a depresszió élettartam-előfordulása a felnőtt lakosság körében 15,1 százalék, gyakori a megjelenés 15-19 és 45-50 éves korban. Összefoglaló cikkünkben minden fontos információt megtudhat a kialakulásáról, jeleiről és a kezelés lehetőségeiről.

Sokszor veszítjük el a türelmünket

A fokozott ingerlékenység egy 2013-ban megjelent tanulmány szerint szintén a depresszió tünete lehet. Ugyanez a helyzet, amikor úgy érezzük, hogy folyamatosan bele kell kötnünk mindenbe és mindenkibe - ami gyerekeknél is gyakran intő jel.

A szokásosnál korábban ébredünk

A depressziónak vegetatív jelei is lehetnek, például az alvási szokások megváltozása. A depressziósok vagy álmatlanságban szenvednek, vagy az átlagnál jóval többet alszanak. Ha alvási szokásainkban tartós, valamilyen extrémebb irányba tartó változást veszünk észre, kezdjük el tudatosan figyelni magunkat.

Depresszióra utalhat, ha a megszokottnál többször látogatjuk a közösségi oldalakat
Depresszióra utalhat, ha a megszokottnál többször látogatjuk a közösségi oldalakat

Túl sok időt töltünk közösségi oldalakon

Ha azt vesszük észre, hogy a korábbiaknál jóval többet böngésszük a Facebookot vagy az Instagramot, akkor ez is utalhat kedélybetegségre. A közösségi média-függés elvonja a figyelmet saját gondjainkról, így könnyű belefeledkezni, ugyanakkor ha túlzásba visszük, mélyítheti a depressziót. Mivel ezeken a felületeken mindenki a legelőnyösebb oldalát mutatja, saját problémáinkat, hibáinkat egy idő után felnagyítva kezdhetjük látni.

Súlyváltozás

A depresszió gyakran jár együtt étvágytalansággal - vagy falási rohamokkal, ezek pedig fogyással, illetve hízással. Ha észrevesszük, hogy egyre többet vigasztaljuk magunkat finomságokkal, vagy annyira magunk alatt vagyunk, hogy még enni sincs kedvünk, akkor gondoljuk át, mi lehet a dolog hátterében.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra