Van, aki 2 milliós nyugdíjat kap

Rendkívül széttagolt az idősek társadalma: hetvenszeres különbség is lehet a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között.

Majdnem 21 ezer olyan idős ember él az országban, akinek nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot havonta - tudta meg a nepszava.hu közérdekű adatigénylés nyomán a Magyar Államkincstártól. A lap azt írja, hogy a több mint kétmillió öregségi nyugellátásban részesülők közül mindössze 250 ezren kapnak 200 ezer forintnál magasabb összeget, miközben megjelentek a 2 millió fölötti álomnyugdíjak.

Hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb nyugdíj között
Hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb nyugdíj között. Fotó: iStock

Az adatok szerint ma 9 ember kap Magyarországon 2 millió forint fölötti havi kifizetést. Ez pedig azt jelenti, hogy ha ezzel az összeggel és a nyugdíjminimummal számolunk, akkor hetvenszeres a különbség a legkisebb és legnagyobb magyar nyugdíj között. A lap egyébként valószínűnek tartja, hogy a plafon kétmilliónál is magasabb, a kincstár válaszában ugyanis úgy fogalmazott, hogy "az adatvédelmi szabályok szerint a 2 000 000 forintot elérő ellátásban részesülők számát összevontan" közlik.

A nyugdíjak összegének megoszlása
Teljes ellátás összege (Ft/hó/fő) Létszám (fő)
28 500 alatt 17 777
28 500 - 49 999 28 981
50 000 - 99 999 532 803
100 000 - 149 999 809 879
150 000 - 199 999 373 958
200 000 - 299 999 220 301
300 000 - 399 999 31 762
400 000 - 499 999 4 998
500 000 - 999 999 1 373
1 000 000 - 1 999 999 23
2 000 000 felett 9 <

Kiderült, ennyi időt töltünk nyugdíjban - részletek !

A többi országos nyugdíjas szervezet vezetője is azt mondta a lapnak, hogy nem lenne szabad ekkora különbségnek lenni a nyugdíjrendszeren belül. Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az éveknek klubhálózat elnöke például arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a felső, hanem a legkisebb számokra kell figyelni, mert a 100 ezer forintnál kevesebb pénzből élőknek nem jut mindenre: vagy a rezsit fizetik, vagy élelmiszert vesznek, vagy pedig gyógyszert. Mint mondta, bármelyik hiánya rontja az életminőséget, így törvényszerűen sokan idő előtt halnak meg közülük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!