Újabb erős érv a házasság mellett

Egy tanulmány szerint a házasságban élő nőket kevesebb erőszak éri a partnerük által, ritkábban lesznek alkohol vagy drog áldozatai, és a szülés utáni depresszió is jobban elkerüli őket, mint azokat, akik csak együtt élnek párjukkal vagy egyedülállóak.

A felmérések azt mutatják, hogy azokat a házasságon kívül élő nőket, akik két évnél rövidebb ideje vannak együtt párjukkal, a fenti három veszély közül legalább az egyik nagy eséllyel érinti, ám a kockázat mértéke annál kisebb lesz, minél régebben tart a kapcsolat. A felsorolt problémák leggyakrabban azoknál a nőknél jelentkeztek, akik különváltak vagy elváltak, főleg, ha a szétválás kevesebb, mint egy évvel azelőtt történt, hogy a pár közös gyermeke megszületett.

Dr. Marcelo Urquia, a St Michael's Kórház szakembere arra volt kíváncsi, milyen kockázatokkal jár az a tény, hogy egyre több gyerek születik házasságon kívül, illetve, hogy a különböző típusú kapcsolatok hogyan hatnak a születendő gyerekekre. Megfigyeléseit az című lapban tette közzé.

A tanulmány abból a szempontból jelentős, hogy első alkalommal mutatta ki azt a tényt, miszerint minél rövidebb ideje él együtt házasságon kívül egy pár, annál nagyobb az esélye, hogy a fogantatás, a terhesség vagy a szülés során vagy erőszak éri a nőt a párja által, vagy droggal és alkohollal kerül kapcsolatba, netán szülés utáni depresszió áldozata lesz. Ugyanez a minta nem jelentkezett a házas nők esetében, akik a párjukkal együtt töltött idő hosszától függetlenül kevesebb pszichoszociális problémával kerültek szembe.

Dr. Urquia azért tartotta fontosnak a vizsgálatot, mert Kanadában a gyerekek harminc százaléka házasságon kívül születik, míg ez az arány 1971-ben még csak 9 százalék volt, Európa egyes országaiban pedig már a gyerekek többsége házasságon kívül jön világra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.