Új javaslat: 75 évesen kezdődjön az öregkor

Japán öregedéstudományi társaságok azt javasolják, hogy ne 65, hanem 75 éves kortól számítsanak öregnek az emberek, tekintettel arra, hogy mind több idősebb ember őrzi meg szellemi és fizikai aktivitását 65 éves kora után is.

A Japán Gerontológiai Társaság és a Japán Geriátriai Társaság szerint a 65-74 éves embereket "félöregként" kellene meghatározni , a 90 éven felülieket pedig szuperöregként. A 65-74 éves korosztály átsorolása aktív társas életet élő és a társadalomnak támaszt nyújtó réteggé "eleven és virágzó időstársadalmat hozna létre".

örege
Félöreg, öreg, szuperöreg. Több idős korosztály jöhet

Idősek egészségügyi adatait elemezve a gerontológiai társaság arra a következtetésre jutott, hogy évről évre javul Japánban egy-egy idősebb korosztály átlagos szellemi és fizikai teljesítőképessége . Például egyre többeknek megmaradnak a fogai és csökken azoknak a hányada, akik tartósan ellátásra szorulnak.

A gerontológiai társaság szerint a 65-74 éves korosztály legtöbb tagja még aktívan részt vesz a társadalom életében, és a japán lakosság gyors elöregedésére tekintettel fontos lenne olyan környezetet teremteni, amelyben az idősebbek dolgozhatnak és részt vehetnek önkéntes tevékenységekben.

Világszerte, így Magyarországon is fiatalságkultusz uralkodik, az életkoralapú előítélet - amelyet angolul ageism néven ismer a szakirodalom - stigmatizálja az öregedést, s pusztán a szellemi és testi cselekvőképesség lassú elvesztésének képét társítja a kései évekhez. Részletek!

Az idős korral foglalkozó társaságok emlékeztetnek, hogy a japán miniszterelnöki hivatal egy felmérésében a közvélemény többsége is ellenezte, hogy már 65 éves kortól idősként határozzák meg az embereket. A legtöbben úgy vélték, hogy a férfiakat csak 70, a nőket pedig 75 éves kortól kellene idősnek tartani.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!