Több születés, de még több halálozás

2015 első negyedévében 3,3 százalékkal több gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. Azonban halálozások száma különösen nagy mértékben, 15 százalékkal emelkedett.

Az év első három hónapjában 22.014 gyermek jött világra, ami 703-mal, 3,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A születésszám januárban számottevően, 5,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, ezt követően februárban és márciusban is kisebb mértékben emelkedett az újszülöttek száma.

Az elhunytak száma 37.823 fő volt, ami nagymértékben, 15 százalékkal, számszerűen 4828-cal haladta meg a 2014. január–márciusi értéket. Különösen a februári növekmény volt kiugró, amikor 24 százalékkal haltak meg többen, mint az előző év azonos hónapjában. A jelentős halálozási többlet alakulásában a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott.

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-márciusi 11.684-gyel szemben 2015 első három hónapjában 15.809 főre nőtt. A születések és halálozások száma mindegyik régióban emelkedett.

Míg Dél-Alföldön és Észak-Alföldön (6,6, illetve 5,9 százalék) növekedett legnagyobb mértékben az újszülöttek száma, addig az elhunytaké Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon (21, illetve 20 százalék). 2015 első három hónapjában a természetes fogyás üteme mindegyik régióban emelkedett. Közép-Magyarországon és Közép-Dunántúlon – főleg a halálozások országosnál nagyobb mértékű növekedése miatt – kiugróan, 76, illetve 56 százalékkal emelkedett a természetes fogyás mértéke.

Hiába a sok születés, mégis csökken a népesség

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,3, az utóbbi 2,0 ezrelékponttal magasabb a 2014. január–márciusinál. A természetes fogyás (1,7 ezrelékponttal) 6,5 ezrelékre emelkedett.

Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január–márciusihoz képest.

Az első negyedévben 4 625 házasságkötést anyakönyveztek, ami 5,3 százalékkal, 231-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma mindhárom hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit. A legnagyobb mértékű emelkedés januárban történt, amikor 12 százalékkal több házasságot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.

A házasságkötési arányszám 1,9 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötések száma egy kivétellel mindegyik régióban emelkedett. A legnagyobb mértékű növekményt Dél-Alföldön (27 százalék), a kismértékű, 2,2 százalékos csökkenést pedig Észak-Magyarországon regisztrálták.

Forrás: KSH

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra