Légy a pszichológusod, és jól nézd meg a szüleid házasságát!

A párválasztásban szerepe van annak, hogy a partner mennyire hasonlít az ellenkező nemű szülőhöz, hiszen a hozzá fűződő viszony a legmélyebb minta a szerelemre. Mások az otthon látott, jó vagy rossz párkapcsolatot ismétlik a saját házasságukban.

Lehet logikus, romantikus, alávetett

A szerelmi kapcsolatok osztályozása tanulságos lehet saját problémáink jobb megértéséhez.

  1. A "romantikus szerelem" gyakorlatilag abból áll, hogy folyamatosan a másikra gondolunk, igen hamar féltékenység ébred bennünk az illető egész élete iránt. Irreálisan látjuk mindazt, ami vele összefügg, kezdetben teljesen vakok vagyunk a rossz tulajdonságai tekintetében, ellenállhatatlan szexuális vonzalmat érzünk iránta, és állandóan szükségét érezzük, hogy meggyőzzön a szerelméről. Ez a fázis néhány évnél tovább semmiképpen sem tart, de gyakoribb, hogy pár hónap után kifullad. Érdekes adalék, amit az antropológusok állítanak, hogy erre a heves vonzalomra az utódok érdekében van szükség. Azért tart legfeljebb 4 évig, mert ennyi idő alatt válik a kisgyerek mozgásában teljesen önállóvá, és a primitív népeknél 3 évig tartott a szoptatás.
  2. A "legjobb barát típusú szerelem" általában egy lassan fejlődő, de idővel egyre javuló kapcsolat, amelyben mindketten teljes bizalmat és intimitást élnek át, de elkerülik a viharos lángolást, illetve a szexuális megszállottságot.
  3. Az "önzetlen szerelemben" az egyik fél részéről teljes az alávetettség és az önfeláldozás.
  4. A "logikus szerelem" úgy működik, hogy a közös érdekek, hasonló képzettség, vallás, személyiség és hosszú távú célok alapján választjuk ki a megfelelő partnert a tartós együttéléshez.
  5. "Emberi játszmákra épülő szerelemről" akkor beszélünk, ha az egyik vagy mindkét fél kizárólag rövid távú, elsősorban a csábításra, az uralomra, esetleg a másik manipulálására összpontosít.

Ki (nem) illik hozzám?

Vajon mennyire lehet előre jelezni azt, hogy két ember egymáshoz illik-e vagy sem? Mennyire láthatók előre a későbbi problémák? A házasság minőségét károsan befolyásolja, ha bármelyikük hajlamos a neurózisra, alacsony önértékelése, indulatos, félénk. Nagy a kockázata későbbi házassági problémáknak, ha az alábbiak közül több is igaz a párkapcsolatra.

  1. Egyik vagy mindkét fél szülei boldogtalan házasságban éltek.
  2. Nagyon fiatalon kötötték a házasságot.
  3. Rövid ismeretség után kötötték a házasságot.
  4. Tartós pénzügyi problémáik vannak.
  5. Egyiküknek vagy mindkettőjüknek pszichés problémái vannak, például hajlam a neurózisra, félénkség, alacsony önértékelés, kontrollálatlan agresszió.

Áruló beszélgetésminták

A leendő házasság minőségére lehet következtetni abból, hogy milyen az esküvő előtt a pár egymás közötti kommunikációja. Ha a beszélgetések jelentős témákról folynak, és nagyrészt pozitív kicsengésűek, az jó jel. De ha egyikük minduntalan védekező pozícióba húzódik, vagy egyenesen kerüli a beszélgetést, az előre jelzi a későbbi kommunikációs szakadékot. Nem jó jel, ha az egyik rendszeresen lesöpri az asztalról a partnere problémáit, vagy túlreagálja annak negatív megnyilvánulásait.

A sikeres házassághoz egy sor határozott készség, képesség szükséges.

  1. Jó kommunikációs, társas kapcsolatteremtési készségek mind a partnerrel, mind másokkal.
  2. Érzelmi érettség és kontroll a saját érzelmeink fölött.
  3. A partner és mások elfogadása és hibáinak tolerálása.
  4. Hasonló értékek és érdeklődés.
  5. Felelősségvállalás a szükséges anyagi feltételek megteremtéséért.
  6. Hatékony probléma-megoldási technikák az élet minden területén.

Miért rontjuk el, ha jó?

Mindezek könnyen átlátható, bár nem könnyen teljesíthető feltételek, önmagukban azonban mégsem garantálják a kapcsolat boldogságát. Mindnyájan hordozunk ugyanis magunkban egy sor esetleg teljesen öntudatlanná vált emléket, motívumot, amelyek megjelennek a partnerünkkel való kapcsolatunkban. Íme, néhány olyan ösztönös mozzanat, ami a párválasztáskor vagy valakinek az elutasításakor megjelenhetnek.

Vonzódunk az olyan emberekhez, akik hasonlítanak a szüleinkhez. Választásunkban általában jelentős szerepe van annak, hogy partnerünk mennyire hasonlít az ellenkező nemű szülőhöz. Ezt azzal magyarázzák, hogy az ehhez a szülőnkhöz fűződő viszonyunk a legmélyebben belénk ívódott minta a szerelemre.

Ez a sokaknál ellenállhatatlan kényszer járhat pozitív és negatív következményekkel. Ez utóbbi akkor következik be, ha szüleink rossz tulajdonságaihoz vonzódunk leendő partnerünkben, ami könnyen nálunk is ugyanazokhoz a házassági problémákhoz vezethet, mint náluk.

Sokszor öntudatlanul, pontosan ugyanazt a kapcsolatot ismételjük meg, amiben a szüleink éltek. Ilyenkor nem a személy hasonlóságát keressük, hanem a helyzeteket ismételjük meg, amiket évtizedeken át megtapasztaltunk otthon.

Szüleinket tagadjuk vagy utánozzuk

Gyakran az előzőnek éppen az ellenkezője következik be, vagyis bármi áron el akarjuk kerülni azt a sok szörnyűséget, amit gyermekkorunkban láttunk. Tipikusan ilyen helyzet az alkoholista vagy erőszakos szülő gyerekéé, akit viszont az a veszély fenyeget, hogy a párválasztásában ez az egyetlen negatív szempont vezeti: mindegy, milyen, csak ne igyon, mindegy milyen, csak ne legyen erőszakos stb..

Gyakran a saját gyengeségünkre keresünk gyógyírt a kapcsolatban, vagy azt várjuk partnerünktől, hogy a szüleink által elhanyagolt szükségleteinket elégítse ki. Az ilyen választás akkor hibás, ha elsődleges szemponttá válik, hogy például mindenáron és fenntartás nélkül szeressen a partner, mert a szüleink ezt elmulasztották, vagy ha egy félénk ember a saját elfojtott érzelmeinek a kifejezésére egy erőszakos partnert választ.

Nem ritkán a saját rossz tulajdonságainkat keressük a partnerünkben. Ilyenkor a kivetítésnek nevezett pszichológiai módszerrel élünk, könnyebben el tudjuk viselni a saját bajainkat, ha másokban is felfedezzük ugyanezt.

Az együttélés hasznos, de nem csodaszer

Nehéz egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy előnyös vagy hátrányos a későbbi kapcsolatra, ha a házasságkötés előtt együtt él a pár. Évtizedekkel ezelőtt, amikor ezt a kérdést kizárólag erkölcsi alapon vizsgálták, a megítélés is e szerint változott. Napjainkban azonban, amikor a későbbi házasságok 50-70 százalékban együttéléssel kezdődnek, erről már értelmetlenség beszélni. Kiderült azonban, hogy nem egészen egyértelmű az együttélés hatása a későbbi házasság tartósságára nézve. Azok a párok ugyanis, akik az esküvő előtt tartósan együtt éltek, ha elromlik a kapcsolatuk, könnyebben elválnak, mint azok, akik hosszasan fontolgatták, hogy összekötik-e az életüket. Ettől függetlenül a pszichológusok szerint az önismeret és a személyiség érése miatt nagyon hasznos az a tanulási folyamat, amit az együttélés jelent. Ez igaz még akkor is, ha a későbbi házasság esetleges felbomlását önmagában ez nem képes megakadályozni.

www.tanulasmodszertan.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.