Szülők, figyelem! A kivételezés visszaüthet!

Úgy tűnik, a kivételezés még az anyára is káros: a Cornell Egyetem kutatói szerint depressziósak is lehetnek azok az anyák, akikről később nem a kedvenc gyermekük gondoskodik.

"A legtöbb anyának van egy kedvenc gyermeke, akihez nehéz helyzetben nagyobb valószínűséggel fordul, és később ettől a gyermektől is várják el az időskori gondozást" - magyarázta Jill Suitor szociológus professzor, aki kollégáival 234 hatvanöt és hetvenöt, legalább két felnőtt gyermekekkel rendelkező idősödő anyát vizsgált meg. "Amikor pedig az anyák ezt az ellátást nem a kedvenc gyereküktől kapták meg, nagy arányú depressziós tünetekről számoltak be, mint például a szomorúság, alvászavar és a magány érzése". Bár az anyák értékelték bármely gyermekük által nyújtott gondoskodást, ez nem okozott pozitív változást a kapcsolatokban. A kutatók meglepő módon azt is megfigyelték, hogy a magukra hagyott anyák kevésbé reagáltak rosszul, mintha nem kedvenc gyermekük gondoskodott volna róluk.

A kutatók személyes interjúkat készítettek az édesanyákkal és kiderült, hogy a nem preferált gyermek segítsége stresszes állapotot okoz náluk. A szakember szerint azért lehetséges, mert válsághelyzetben érthető módon olyan személyekkel szeretnénk beszélgetni, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak és megértenek.

Volt egy édesanya, aki például inkább távolabb élő lánya segítségét szerette volna kérni, mint a közelebb lakó gyermekét. Az asszony elmondta, hogy vele bármikor beszélhet, mindig megértik egymást, míg a közelebb lakó gyermeke csak bosszankodik a problémáin és nem értik meg egymást.

A felmérés a 13 éves, Within-Family Difference Study című családi kapcsolatokat feldolgozó tanulmány része.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!