Természetes, hogy egy szülő feszült, ideges vagy éppen izgatott, ha az addig óvodás gyermeke iskolába megy, ha az általánosból középiskolába kerül vagy éppen egy új iskolába, új közösségbe kell beilleszkednie a kicsinek. Ez egészen addig jó, ha aggodalmaskodásunkat nem "ragasztjuk" át a gyerekre vagy nem tulajdonítunk túlzott jelentőséget bizonyos csip-csup eseményeknek. Ha azonban mi magunk jóval többet pánikolunk az iskolakezdés miatt, mint a gyerek, azzal az egész családnak árthatunk!
Mi állhat ennek a hátterében? Van, akinél a túlzott féltés a félelem központja, nehezen engedi el a gyermekét, attól retteg, hogy valami baj történik vele, amikor a szülei nincsenek a közelében. Mások a saját, ismeretlentől való szorongásukat "ragasztják át" a gyermekre, vagy attól tartanak, hogy az egyébként lassabb gyerek az iskolában rosszul teljesít majd. Mindenképpen érdemes ezeknek a félelmeknek a végére járni, akár szakember segítségével, hiszen lehet, hogy valamilyen még mélyebb ok húzódik meg a háttérben (például az attól való félelem, hogy rossz szülők vagyunk vagy az, hogy nem akarjuk, hogy a gyermekünk ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint mi).
Ha azonban csak az egyszerű "idegesség", az új életmódra való átállás váltja ki belőlünk a szorongást, akkor néhány egyszerű változtatással megkönnyíthetjük a saját dolgunkat és persze a család életét is! Erősítsük meg, fűzzük szorosabbra a gyermekünkkel való kapcsolatunkat, de ne telepedjünk rá! Éreztessük vele, hogy megbízhat bennünk és ott vagyunk neki, ha szüksége van ránk, de ne akarjunk helyette megoldani semmit - ugyanakkor ne is hagyjuk egyedül a problémáival. Kérdezzük gyakran, és ne csak arról, hogy mit tanult vagy kapott-e pirospontot, hanem arról is, hogyan érezte magát, milyen benyomásai vannak, mit élvezett a legjobban az adott napon. Nyugtassuk meg a kicsit, hogy természetes, ha ideges vagy fél az újdonságoktól.
Ne reagáljuk túl a helyzeteket, eseményeket - se a jót, se a rosszat! Különösen a kis elsősöknél előfordulhat, hogy nem akar ott maradni az iskolában, kapaszkodik belénk vagy el is pityeredhet. Ne alázzuk meg vagy büntessük meg emiatt, inkább igyekezzünk nyugodtak maradni és megnyugtatni a gyereket is. Ha egy korábbi rossz tapasztalat miatt szorong a gyerek (és persze emiatt mi is idegesebbek vagyunk), akkor üljünk le vele, akár a tanárok, nevelők vagy iskolai tanácsadó pszichológusok társaságában, és alakítsunk ki közösen néhány stratégiát, mellyel megoldhatja ezeket a helyzeteket. Beszéljünk át vele több lehetséges forgatókönyvet és nyugtassuk meg, hogy hozzánk bármivel fordulhat. Igyekezzünk optimisták és megértőek maradni, még akkor is, ha a gyermekünk olyan problémával küzd, amit mi jelentéktelen ostobaságnak tartunk!
