Rendőrök kísérték kórházba a vajúdó nőt

Megkülönböztető jelzéssel „törték az utat” egy vajúdó nőt szállító autónak a putnoki járőrök. A rendőri felvezetésnek és a későbbi mentős segítségnek köszönhetően a kismama időben eljutott a kórházba.

„Egy aggódó férfi kért segítséget 2023. szeptember 25-én 13 óra körül Sajószentpéteren Mészáros Gábor r. főtörzszászlóstól és Járdánházy Ákos r. őrmestertől, mivel a várandós feleségénél megindult a szülés, és orvosi segítségre volt szüksége” – írta a police.hu.

Az első gyermeküket váró kismamák gyakran aggódnak emiatt, ám a szakember szerint könnyedén felismerhető, ha megindul a szülés.

Araszolva haladtak a forgalom miatt

Az említett időpontban nagy volt a fogalom az utakon, ezért a vajúdó nőt szállító autó is csak araszolva tudott haladni. A beszámoló szerint a leendő apa éppen a rendőrök mögött haladt autójával, majd kiszállt, hogy segítséget kérjen az egyenruhásoktól.

…a járőrök megkülönböztető fényjelzést használva a kórház felé vezették fel a házaspár kocsiját. A kollégáknak így számottevően sikerült lecsökkenteniük a bejutási időt Kazincbarcikára” – írták.

Útközben aztán Kazincbarcikán megállítottak a járőrök egy éppen arra közlekedő mentőautót, így a rohamkocsi vitte tovább a vajúdó nő a kórházig. Az anya végül komplikáció nélkül hozta világra egészséges gyermekét.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.