13 perc vajúdás után, a saját fürdőszobájában szülte meg kisbabáját a híradós

A híradós második gyermeke olyan gyorsan megszületett, hogy arra sem maradt idő, hogy kiérkezzenek a mentők.

„Ezt a napot, míg élünk, nem fogjuk elfelejteni” – idézi a The Independent című brit lap Kasie Huntot. A CNN amerikai hírcsatornájának híradósa néhány napja a saját fürdőszobájának padlóján hozta világra második gyermekét, egy mindössze 13 percig tartó vajúdás után. „A baba olyan gyorsan jött, hogy nem maradt időnk megijedni” – tette hozzá.

A híradós kislánya, Grey Hunt Rivera érkezését egyébként egy Instagram-posztban osztotta meg a nagyvilággal, amiből kiderült, hogy a gyermeket végül az édesapja segítette világra. „Szeretnénk megköszönni a segítséget annak a diszpécsernek, aki a szülés alatt végig velünk maradt és a tanácsaival igyekezett végigvezetni minket ezeken a meglehetősen intenzív pillanatokon.”

Hunt a posztban kitért arra is, hogy a villámgyors megszületésével lánya valójában az önállóságáról tett tanúbizonyságot. „Egy nappal későbbre voltunk kiírva császármetszésre, de Grey úgy döntött, nem fog addig várni és így előbb megérkezett.” Az immár négytagúvá bővült családot a kiérkező mentők a legközelebbi sürgősségi osztályra szállították megfigyelésre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?