Örökre elkísérnek a karácsonyi emlékek

Kiss Éva

Életünk, éveink számlálóiként még a cinikus felnőttkorba is elkísérnek a karácsonyestek emlékei. Gyermekként csak várjuk a karácsonyt, később viszont már mi válunk felelősekké mások ünnepének felhőtlen öröméért is. Gyönyörű, de nem könnyű feladat.

Szorongva várt ünnep?

Van, aki bevallja, van, aki tagadja, de legtöbbünknek fontosak az ünnepek, különösen a hagyományosan a legfontosabbnak, legszebbnek, leginkább családinak tartott karácsony. Szép feladat, amikor gyermekeinknek, társunknak, idős családtagjainknak mi adhatjuk meg a karácsony évente visszatérő, később emlékké nemesedő élményét. Azonban mint az áldott állapot, az örömre várakozás is szorongással kezdődik: sikerül-e megteremteni azt az ünnepet, azt a meghitt hangulatot, családi harmóniát, amelyet mi magunk, az évek megszépítő messziségéből őrzünk magunkban? Előkerül-e az az illat, felvillan-e az a fény, felsejlik-e az a dallam, amely a zamatát adta gyermekkorunk karácsonyainak? Sokszor elbizonytalanodunk: nem sikerülhet. Hiszen annyira más most minden, mások az igények, elvárások, az életünk rendje is megváltozott, felgyorsult, elüzletiesedett sok minden körülöttünk, és a családok többsége sem olyan, mint ahogy az a klasszikus receptkönyvben meg van írva...

A csalódás, bizony, "benne van a pakliban", és minél felfokozottabb a várakozás, annál nehezebb elkerülni. Lelkigondozók, háziorvosok, mentálhigiénés szakemberek tapasztalatai szerint karácsony táján gyakoribbak a családi konfliktusok, sokkal több testi-lelki panaszunk van, mint általában, és megnő az öngyilkossági kísérletek száma is. Miközben karácsonykor minden a szeretetről és a családról szól, a felfokozott szeretetigény előhozza a hétköznapok szürkeségében rejtve maradt feszültségeket; a magány pedig - akár valódi, akár a családon, társkapcsolaton belüli - ilyenkor még nehezebben viselhető el. Hogyan jutottunk el idáig?

Nem látni a fától az erdőt

A karácsony szláv eredetű szó, legősibb alakjában, "lépő', "átlépő", "fordulónap", "napfordulat" lehetett a jelentése, ami a téli napfordulóra utal. Az ősi, pogány népeknek is ünnepe volt, majd keresztény vallási ünneppé vált: a fény újbóli növekedésének reménye egybekapcsolódott a megváltó Jézus eljövetelének örömével, a keresztény egyházi év kezdetével. Az év vége, az újév előtti utolsó napok hagyományosan a számvetés, a mérlegkészítés, a testi-lelki megtisztulás, erőgyűjtés jegyében teltek. Az advent, a várakozás idején erre ösztönözték híveiket az egyházi, közösségi normák, szokások is. A testi megtisztulást segítendő hosszabb böjtöt is ajánlottak - ebből mára csak a 24-én többé-kevésbé betartott mértékletesség (hús helyett hal) maradt.
Az ünnep a lélek megfürdetése, az ember kimosdatása a rárakódott szennytől. - Csorba Győző
Manapság a karácsonyi ünnepkör a vallási jellegzetességektől szinte teljesen elszakadt. Már egyre kevesebb közösségi élményt ad - nem egy falu, egy lakóközösség, egy nagycsalád közös ünnepe, csak (jó esetben) egy szűk körű kiscsaládé. Sajnos, a modern világunkban a karácsony egyre inkább a vásárlásról, a minden ésszerű mértéket meghaladó ajándékozásról szól. Az ünnepi előkészületek heteiben, a csillogó, reklámvarázzsal teli boltokat járva, a vásári-bazári forgatagban úgy tűnik, egyre inkább háttérbe szorul az ünnep eredeti tartalma. A fogyasztás-centrikusság pedig egyre nehezebbé teszi a lelki elcsendesedést, a befelé fordulást, az önmagunkra való figyelést. Érdemes lenne visszamenni a gyökerekhez, hogy könnyebben lerázhassuk magunkról a fogyasztás, a vásárlás divatját (sőt, már-már kényszerét), és megtalálhassuk magunk és családunk számára az ünnep lényegét, igazi örömét.

Szeretetet adni és kapni - de hogyan?

Ha a vallási jelleg kevésbé érvényesül is, a nehezen megfogalmazható várakozás megmaradt: valami nagyon szépre, nagyon jóra, az életünket alapjában megjavító dologra vágyunk. Ha nevet kellene adni ennek a szinte gyermeki sóvárgásnak, legtöbben a szeretetre való vágyat neveznék meg. De tudjuk-e valóban, mit jelent ez a szó? Érdemes lenne kicsit elgondolkozni azon, ki, mit ért alatta, észrevesszük-e, ha felénk irányul, és mi vajon ki tudjuk-e fejezni érzéseinket szeretteink felé? Hányszor fordul elő, hogy sutábbra sikerülnek a kezdeményező gesztusok, ügyetlenül formálódnak a szavak - le tudjuk-e fordítani valódi tartalmukat? Tudunk-e adni és elfogadni? Nem esünk-e bele magunk is abba a hibába, hogy csak a "kézzelfogható", tárgyi szeretetjeleket fogadjuk el, mindenáron számokban értékelhetővé, összehasonlíthatóvá próbáljuk tenni a szeretet megnyilvánulásait?

Érdekesség

Egy középkori hiedelem szerint a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állításánál is újabb szokás. Ajándékot régen csak a kántálók, betlehemezők kaptak, ételfélét, esetleg egy kevés pénzt. Sok helyen maga a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot.

A karácsonyi csalódás, súlyosabb esetben az ünnepi neurózis legtöbb esetben itt gyökerezik: a média, a kereskedelem, a divat által is támogatott teljesítménykényszer, fogyasztási őrület hajszolja egyre tovább az áldozatait, hogy a valós lehetőségektől egyre jobban elrugaszkodva próbálják ajándékokkal bizonyítani a szeretetüket. A "túlfogyasztás csapdájába" esett ember akaratlanul is ilyen úton várja a viszonzást is, ami egyrészt tovább gerjeszti ezt a nem kívánatos folyamatot, másrészt újabb csalódásokhoz vezethet.

Csínján a cukormázzal!

Karácsony közeledtével megszaporodnak a tévécsatornákon a romantikus, családi filmek. Ezek közös forgatókönyve nagyjából a következő: egy szeretetre éhes gyermek élete csodás fordulatot vesz, apát-anyát talál magának, és a karácsonyfa alatt már együtt ünnepelnek a bölcs, szeretnivaló nagyszülők, a jóképűen férfias apa, a manökenalkatú anyuka, az okos szemű gyerekek a csillagszórók, gyertyák romantikus, puha fényében.
Ez a meglehetősen cukros, rózsaszín típustörténet is alkalmas arra, hogy tovább mélyítse a vágyak és a valóság közötti feszültségeket, kiélezze a szorongó várakozásból és a csalódásokból született ünnepi neurózist. Magyarországon ugyanis egyre kevesebb a klasszikus képletű család: nagyjából minden második házasság válással végződik, a gyerekek többsége egyedülálló szülő mellett csonka, avagy ún. patchwork-családban nő fel. Ez utóbbi a szociológiában mára bevett kifejezés arra a családszerkezetre, amikor a szülők házasságkötéskor hozzák magukkal az új családba a korábbi házasságból származó gyerekeiket. Ha nem is feltétlenül alakul ki az a helyzet, hogy "a te gyereked meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket" - de azért számíthatunk bizonyos feszültségekre. Néhány felmerülő kérdés: melyik vérszerinti szülőjénél töltse a gyerek a szentestét? Melyik nagyszülőjét, mikor látogassa meg, ki kísérheti el oda? Milyen ajándékot illik adni a "másik család" gyerekeinek, féltestvéreinek? Hogyan viszonyuljon a vér szerinti szülőjének új házastársához?

Bizony sok tapintat kell ezek okos, empatikus megoldásához. Van, akinek a szokatlan szerkezetű, igazi szülőkből és házastársaikból, 6-8 nagyszülőből, testvérekből és féltestvérekből álló nagycsalád okoz gondot, mások meg éppen attól szenvednek, hogy magányosak, nincs körülöttük senki, akikkel együtt ünnepelhetnének: egymillióan élnek egyedül Magyarországon! Nekik tanácsos lenne újra feltérképezni, átértékelni kapcsolataikat, új közösségeket találni maguknak, hiszen olykor egy szomszéddal, egy baráttal, egy klubtárssal a rokonságnál is értékesebb kapcsolat alakulhat ki.

Nem vész el, csak átalakul

Sok csalódástól megkímélhetnénk magunkat, ha figyelembe vennénk azt az érdekes tapasztalatot, hogy az emberi jóindulatra, jó szándékra is érvényes az anyagmegmaradás törvénye: nem vész el, csak átalakul... Nem érdemes mérlegelni, összevetéseket tenni, fukaron lesni a viszonzást: mindaz, amit mi adunk másoknak, szeretetből, odafigyelésből, jó szándékból, busásan meg fog térülni! Lehet, nem pontosan ugyanattól és ugyanolyan módon kapjuk vissza, akinek adtuk, az is lehet, hogy kicsit várni kell rá, de nem marad el a "viszonzás".

Nem kell mindennek sziruposnak lennie

Nem kell mindennek sziruposnak lennie


A másik alapvető igazság, hogy szeretetet adni csak az tud igazán, aki saját magát is szereti. Ha mi magunk sem érezzük igazán az értékét annak, amit adunk, hogyan várhatjuk ezt másoktól? A teljes önfeladással, savanyú mártírkodással kísért ajándéknak, legyen bármilyen értékes, sosem olyan a fogadtatása, mint a saját magát is becsülő ember derűvel adott gesztusainak! Azoknak a családanyáknak, háziasszonyoknak lenne érdemes például nagyon-nagyon elgondolkozni ezen, akik agyonhajszolják magukat a karácsony előtti időszakban, erejükön felüli, extra menüt készítenek, munka után még nagytakarítanak, majd holtfáradtan rogynak le a karácsonyfa alá, sértődötten, hogy a család az áldozatukat nem értékeli kellőképpen... Ilyenkor a kevesebb több lenne - például előre megbeszélni, megosztani a feladatokat, derűsen, együtt készülni, talán egyszerűbb ételeket, de közösen sütni-főzni, hogy maradjon erejük még mosolyogni is. Nem önzés és biztosan megtérülne az a jóindulat is, amellyel önmagukat jutalmaznák meg, időt szakítva egy-egy nyugodt órára, lazító, szépítő fürdőre, vagy bármi más, testi-lelki pihenésre, amely segít elkülöníteni a hétköznapoktól az ünnepet.

Szakértő szemmel

A kereskedelem ezekben a napokban a reklámpszichológia összes, igen hatékony eszközét beveti annak érdekében, hogy az utolsó fillért is kicsalogassa a pénztárcánkból - figyelmeztetett dr. Pusztai Éva szociológus. - Ebben az értelemben valósággal veszélyben vagyunk, amikor bemegyünk, különösen a bevásárlóközpontokba, hiszen ott minden érzékünket célba veszi a folyamatos reklám. Számos vizsgálat bizonyította, hogy még a normális hétköznapokon is 20-40 százalékkal többet költenek az emberek a bevásárlóközpontokban, mint amennyit eredetileg terveztek. Nagyon sok körülménytől függ tehát, hogy az ünnepek elteltével mi lesz a mérleg eredménye. Azt mondjuk majd: szép karácsonyunk volt, örülünk, vagy hogy túl vagyunk rajta? Mindenképpen tanácsos előre számolni a kockázatokkal, a bizonytalansági tényezőkkel, azzal, hogy milyen sokan akarnak pénzt keresni a mi érzelmeinken. Ettől talán kevésbé leszünk sérülékenyek, és képesek leszünk annak látni az előttünk álló ünnepnapokat, amik azok valójában. Az év jeles napjai, de egész életünk minőségét továbbra is a hétköznapok határozzák meg. Ezért inkább próbáljunk meg a jövő(év)ben minden hétköznapot ünneppé tenni, nehogy ünnepeink legyenek köznapiak.

TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában csak kevés felhő lesz az égen, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag