"Nem tudom, hányszor láthatom még anyát"

Ahogy sokan mások a világon, úgy Nicole Chung, a Catapult magazin főszerkesztője is azzal töltötte az elmúlt heteket, hogy a koronavírus-járvány miatt igyekezett elegendő (tartós) élelmiszert felhalmozni a családjának, illetve összerakta a vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az oktatási intézmények bezárásával a gyerekeinek otthon kellene maradniuk. A legnehezebb feladata azonban az, hogy eldöntse: elutazzon-e beteg édesanyjához, kitéve ezzel őt a vírusfertőzés veszélyének.

Nicole a járvány kirobbanása előtt úgy tervezte, áprilisban látogatja meg az édesanyját, aki tőle 12-18 órányira lakik, Amerika nyugati partján. "Amikor az édesapám megbetegedett, és dialízisre szorult, nem tudtam annyiszor mellette lenni, amennyiszer szerettem volna, hiszen se a szüleim, se én nem engedhettük meg magunknak a rendszeres utakat. Azóta is bánom, hogy élete utolsó éveiben nem voltam vele eleget" - így a nő.

Koronavírus: "ez egy kis valószínűségű balszerencse" A címben szereplő gondolatot Müller Viktor biológus fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy a SARS-CoV-2-vírus hogyan kerülhetett át állatról emberre. Részetek itt .

"Nem tudom, hányszor láthatom még őt"

Az édesanyját 2018-ban diagnosztizálták rákkal, néhány hónappal Nicole apjának halála után. Az állapota egy ideig javult, ám utána nagyon leromlott, és az orvosok sem tudtak már semmi biztatót mondani. Mivel nem akarta elkövetni ugyanazt a hibát, amilyen gyakran csak lehetősége nyílt rá, Nicole látogatta az anyját, és pénzt is küldött neki, ha szüksége volt rá.

Kezdetben még nem aggódott túlságosan a koronavírus miatt, úgy gondolta, az utazási tervei nincsenek veszélyben. Most azonban, hogy egyre több szigorítást vezet be az amerikai kormány, és egyelőre senki sem tudja, mire lehet számítani a jövőben, egyre jobban elbizonytalanodik. Az édesanyja megfertőződési esélye viszonylag kicsi, hiszen egy 5000 fős településen él Nicole húgával, és nagyon keveset megy ki az utcára. Bár nem lesz jobban, jelenleg stabil az állapota, ám ha Nicole odautazik, nem lehet kizárni, hogy az idős nő megfertőződik.

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt sokan hezitálnak, meglátogassák-e idős szeretteiket
A koronavírus-fertőzés veszélye miatt sokan hezitálnak, meglátogassák-e idős szeretteiket. Fotó: Getty Images

"A gyerekeim mindennap kérdezik tőlem, hogy meglátogatjuk-e a nagymamát, én pedig csak annyit tudok felelni, hogy remélem, igen. Ha azonban úgy határozok, hogy elutazok, nem biztos, hogy magammal viszem őket. A gyerekekre nem feltétlenül veszélyes a vírus, a kórokozót viszont hordozhatják, így át is adhatják az édesanyámnak. Ha nem lenne ilyen beteg, még csak fontolóra sem venném az utazást, hiszen tudom, hogy az emberek azzal tehetnek a legtöbbet a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, ha otthon maradnak. Ugyanakkor nem tudom, hányszor láthatom még őt, ahogy azt sem, meddig tart majd a járvány."

Hogy lehet dönteni egy ilyen nehéz helyzetben?

Nicole úgy gondolja, az édesanyja és az ő számára a jelenlegi helyzetben nincsen jó döntés. "Tisztában vagyok vele, hogy rengetegen vannak az enyémhez hasonló helyzetben: azon gondolkoznak látogassák-e meg beteg vagy idős szeretteiket, és tegyék-e ki őket a megfertőződés esélyének, vagy maradjanak inkább otthon. Aztán életük végéig együtt kell élniük a döntéssel, amelyet ezekben a szörnyű időkben meghoztak. Egyáltalán hogyan lehet dűlőre jutni egy ilyen nagy horderejű kérdésben úgy, hogy nem a saját egészségedről van szó?"

Az édesanyja elől igyekszik titkolni idegességét, az idős nő azonban tudja, hogy őrlődik. Még mindig azt szeretné, ha lánya és unokái meglátogatnák, de már nem olyan magabiztos az ügyben. Tipikus anyuka, inkább Nicole és a gyerekek miatt aggódik. Azt mondja, megérti, bárhogyan is döntenek.

Mindenki fél

Nicole szerint jelenleg mindenki fél, ő is. Leginkább attól, hogy baja esik azoknak, akiket szeret, és attól, hogy eljön az idő, amikor az édesanyja már nem lesz vele. "Bár apa meghalt, szeretném, ha anya láthatná megőszülni a hajam, láthatná felnőni az unokáit. Iszonyú abba belegondolni, hogy ez történik vele, és hogy esetleg hamarabb elveszíthetem. Óriási vita dúl bennem. Nagyon szeretném látni, de az is fontos számomra, hogy biztonságban legyen . Nem tudom megmondani, mikor találkozhatunk legközelebb, ahogy azt sem, mennyi közös élménye lesz még vele a gyerekeimnek. Minden hirtelen és drasztikus döntés közül, amelyet a koronavírus miatt kell meghozni, számomra ez a legnehezebb."

Meghalt egy olasz orvos a koronavírusban, mert nem kapott kesztyűt - ha kíváncsi a részletekre, ide kattintva elolvashatja az nlc.hu cikkét.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!