Ne szégyenítse meg a gyereket!

Szakértők szerint azok a szülők és tanárok, akik a gyerek megszégyenítésével próbálnak fegyelmezni és büntetni, rossz úton járnak, sőt kifejezetten kárt okoznak ezzel a gyermeknek.

Az Egyesült Államokban nemrégiben két extrém eset is napvilágot látott, az egyikben egy tanár szégyen-nyakörv viselésére kötelezte problémás diákjait, míg egy másikban a lányuk jegyeiben csalódott szülők leborotválták a 12 éves gyermekük haját, és arra kényszerítették, hogy pelenkában szaladgáljon az utcán.

Noha a fenti esetek a legtöbb ember számára elborzasztóak, a szakemberek szerint már ennél kisebb mértékű megszégyenítéssel is többet ártunk, mint használunk. Andy Grogan-Kaylor, a Michigan Egyetem munkatársa úgy véli, bármilyen megalázás károsan hat a gyermek fejlődésére, és semmilyen nevelési célt nem lehet vele elérni. Az ilyen büntetések ráadásul rendkívüli módon megrontják a gyermek és szülő közötti viszonyt, amely a gyermeknél depresszió vagy agresszió kialakulásához is vezethet.

Pszichológusok szerint a szavak fizikai fájdalmat képesek kiváltani. Fotó: Getty IMages

A fenti módszerek helyett jóval hatékonyabb út, ha a szülő világos szabályokat állít fel gyermekei számára, és biztosítja a támogató hátteret minden körülmények között, hiszen a pozitív dolgokkal mindig sokkal többet lehet elérni, mint a negatívokkal. Jennifer Lansford, a Duke Egyetem Gyermek- és Családvédelmi Központjának kutató professzora hozzátette, hogy a fentiekhez hasonló büntetési módok révén a gyermek kívülállónak fogja magát érezni, és az iskolai erőszakoskodó diákok figyelmét is magára vonhatja. Emellett mindez csupán lázadásra készteti a gyermeket, aki ezután még kevésbé fogja megtenni azt, amire szülei vagy tanárai kérik.

A szavak felbecsülhetetlen ereje

A fentiek elkerülése érdekében a szakemberek egyéb fegyelmezési módokat javasolnak. A tiltás helyett hasznosabb inkább azt kifejezni, amire rá akarjuk venni a gyereket, tehát a "ne rohanj" felszólítás helyett hatásosabb a "menj lassan" utasítás. Ha felállítunk szabályokat, azokat következetesen tartassuk is be, de ezek az elvárások legyenek reálisak. Mindig hallgassuk meg a gyerekünket, hogy miért tette, amit tett, és mindig magyarázzuk el, mi miért tartjuk azt rossznak. Egyes dolgok megvonásával is hatásosan lehet büntetni, például a tévénézés szüneteltetésével, egy osztályközösségben pedig az is nagyon fontos, hogy a helyes viselkedést jutalmazzuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!