Júniusban több gyerek született

Az előzetes adatok szerint 2022 júniusában 8051 gyerek született, és 9600-an haltak meg. Tavaly július és 2022 júniusa között a születések száma 1,6, százalékkal, a halálozásoké 8,6, a házasságkötéseké 2,9 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban 8051 gyerek született, 4,3 százalékkal, 329-cel több az egy évvel korábbinál. 9600-an haltak meg, 9,2 százalékkal (971) kevesebben, mint 2021 júniusában – tájékoztatott a KSH, hozzátéve: a természetes fogyás a 2021. júniusi 2849-cel szemben 1549 fő volt.

Júniusban 7157 pár kötött házasságot, ez 7,6 százalékkal, 587-tel kevesebb a 2021. júniusinál. 2021 júliusa és 2022 júniusa között 90 737 gyerek jött világra, 1,6 százalékkal, 1456-tal kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idén januártól júniusig 5,2 százalékkal kevesebb gyerek született , ezen belül a születések száma január-áprilisban 11 százalékkal csökkent, május-júniusban pedig 5,4 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke az elmúlt 12 hónapban 1,56, az azt megelőző 12 hónapban 1,57 volt.

Kevesebben házasodtak az elmúlt egy évben

A KSH közlése szerint 2021. július és 2022. június között 143 756-an haltak meg, 8,6 százalékkal, 13 460-nal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-júniusban 15 százalékkal csökkent, ezen belül február kivételével minden hónapban elmaradt az előző évitől – a legnagyobb mértékben március-áprilisban, 29 százalékkal. A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 53 019 fő volt, ami 18 százalékos csökkenést jelent a megelőző 12 hónap értékéhez (65 023) képest.

születésszám, halálozási adatok, KSH
Júniusban 8051 gyerek született itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Az elmúlt egy évben 69 959 pár kötött házasságot, ami 2,9 százalékkal, 2124-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Ez év január-júniusában 6,5 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, ezen belül január-áprilisban 10, júniusban 7,6 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 14,8 halálozás jutott. Az élveszületés 0,1, a halálozás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2020. július-2021. június közöttinél, aminek következtében a természetes fogyás 1,2 ezrelékponttal, 5,5 ezrelékre csökkent. Ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, 0,1 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal kisebb az egy évvel korábbinál.

Régiónként így alakultak az adatok

A KSH kitért arra is, hogy az elmúlt 12 hónapban a születések száma az Észak-Alföldön kismértékben emelkedett, a Dél-Alföldön stagnált, a többi régióban csökkent. A legnagyobb csökkenés a Dél-Dunántúlon, a legkisebb Észak-Magyarországon történt. Ami a  halálozások számát illeti, az összes régióban csökkent a megelőző 12 hónaphoz képest. A legnagyobb csökkenés Pest régióban és Észak-Magyarországon, a legkisebb a Dél-Alföldön következett be – fűzték hozzá, jelezve, hogy a természetes fogyás mindegyik régióban csökkent, leginkább Pest régióban, a legkevésbé a Dél-Dunántúlon.

A házasságkötések száma Budapesten kismértékben emelkedett, Észak-Magyarországon alig változott, a többi régióban csökkent. A legnagyobb visszaesés a Dél-Alföldön, a legkisebb Pest régióban történt – áll a KSH közleményében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.