Így működik a csecsemő emésztőrendszere

Egyéves korukig a kisbabák emésztőrendszere még éretlen, egészen másképpen működik, mint a felnőtteké. Az ebből adódó hasi problémák pedig gyakran okoznak fejőrést a szülőknek.

Az emésztőrendszer éretlenségéből fakadóan az olyan fontos feladatokat, mint az emésztés, a táplálék felszívása és a salakanyagok kiválasztása a gyomor és a bélrendszer nem tudja még teljes egészében ellátni. Ráadásul ebben az időszakban a bélrendszerben található immunrendszer és a normál bélflóra kialakulása sem ment végbe. Ez tehát egy igen érzékeny életszakasz.

csecsemő, emésztőrendszer

Születés után a kisbabáknak meglehetősen gyorsan alkalmazkodniuk kell a szájon át végzett táplálkozáshoz és az emésztéshez, éppen ezért különösen lényeges ilyenkor a legkedvezőbb összetételű bélflóra kialakítására törekedni. Ezt a szülők a baba megfelelő táplálásával tudják elősegíteni. Fontos például, hogy az újszülött hozzájusson az úgy nevezett kolosztrumhoz, azaz előtejhez, amely a szülést követő 1-2 napban termelődő anyatej. Az előtej ugyanis azon kívül, hogy kiváló táplálék, nagy mennyiségben tartalmaz antitesteket és fehérvérsejteket, amelyek megvédik az újszülöttet a fertőzésektől.

A bélflóra elengedhetetlen (többek között) az egészséges emésztéshez és az immunrendszer megfelelő működéséhez - azonban a babák bélbaktériumok nélkül jönnek a világra. Hogyan szerezzük meg jótékony baktériumainkat és hogyan alakul ki a bélflóránk?

Ebben az időszakban a babák gyomra nagyjából két-két és fél óra alatt ürül ki, és juttatja tovább a táplálékot a vékonybél felé. Mivel a babáknak nem úgy működik az emésztésük, mint a felnőtteknek, ekkor még az is teljesen normális, ha naponta 6-8 alkalommal van székletük. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy minden étkezés után megtelik a pelus.

Szakemberek szerint ez az éretlen emésztőrendszer az egyik lehetséges kiváltó oka a kisgyerekes szülők egyik rémálmának, a sok babánál előforduló csecsemőkori hasfájásnak is. A csecsemőkori hasfájás, azaz a kólika a babák életének első hónapjaiban szokott jelentkezni, nagyjából fél órával étkezés után. Ilyenkor indul be ugyanis a csecsemők emésztése . Kólika esetében a babákra vigasztalhatatlan sírás tör rá, amelynek látszólag nincs kiváltó oka. Arcukon erőlködés látszik, hasuk kemény, lábacskáikat pedig felhúzzák, emellett folyamatos a gáztermelődés is. A szülők segíthetnek a kicsi fájdalmán, ha ilyenkor a köldök körül 1 cm-re az óramutató járásával megegyező irányban masszírozni kezdik a hasát, valamint ha két térdét a hasához felhúzva kifelé köröztetik. Ezek a mozdulatok segítenek a szelek távozásában és a kakilásban is.

Rossz hír, hogy a kólikát száz százalékos biztonsággal megszüntető ellenszer nem létezik, de szerencsére a legtöbb baba idővel egyszerűen "kinövi", magyarán az emésztőrendszer érésével párhuzamosan teljesen megszűnik majd a hasfájás. És bár ez a típusú hasfájás nem betegség, mindenképpen érdemes a tüneteket megvitatni egy gyermekorvossal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.