Három nem lesz Németországban

Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban. Az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány.

Ezentúl használható lesz a különféle kifejezés is

A személyi állapotról szóló jogszabályt módosító javaslat - amelynek parlamenti elfogadása biztosra vehető - azt irányozza elő, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi mellett a különböző, különféle jelentésű divers kifejezés is használható legyen. A szövetségi parlamentben (Bundestag) a több mint 56 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalíció pártjai a javaslattal az alkotmánybíróság egy tavalyi döntését hajtják végre.

Katarina Barley igazságügyi miniszter szerint a reform méltóságot és pozitív önazonosságot ad mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nem tartoznak az eddig bevett nemek valamelyikéhez. "-Egyetlen embert sem szabad hátrányosan megkülönböztetni a nemi önazonossága miatt" - hangsúlyozta.

Bevezetnek egy harmadik nemet Németországban
Németországban a női és férfi mellett a divers nem is használható lesz

Tavaly elutasították a kérést

Az alkotmánybíróság tavaly novemberben egy interszexuális - sem nőként, sem férfiként meg nem határozható - ember ügyében döntött: ő az anyakönyvi hivatalnál kérelmezte, hogy anyakönyvi kivonatában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes/többféle vagy a többféle kifejezéssel. A hivatal elutasította a kérést, melynek okaként azt hozták fel, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét.

Az alkotmánybíróság szerint a nemnek ez a "negatív" meghatározása nem megfelelő, lehetővé kell tenni, hogy mindenki "pozitív" módon bejegyeztethesse nemét. Azt is kiemelték, hogy nem igazolható mások érdekeivel, hogy a hatályos személyiségi jogi szabályozásban nincs lehetőség "egy harmadik nem pozitív bejegyzésére", hiszen senkit sem akadályozna alkotmányos jogainak gyakorlásában, ha lenne ilyen lehetőség, és azt is hangsúlyozták, hogy egy újabb nem bejegyeztetésének lehetősége önmagában nem kényszerít senkit arra, hogy ehhez a nemhez sorolja magát.

A személyiségi jog védi a nemi identitást

A testület az indoklásában elsősorban arra hivatkozott, hogy az általános személyiségi jog védi a nemi identitást is, amely "rendszerint a személyiség meghatározó aspektusa". A besorolás valamely nem tagjai közé kiemelkedő jelentőségű az egyén önazonosságában, "jellemzően kulcsfontosságú a személy önfelfogásában és abban is, hogy miként érzékeli környezete" - áll az indoklásban, amely szerint "védendő azon személyek nemi identitása is, akik nem sorolhatók sem a női, sem a férfi nemhez".

Az alkotmánybíróság szerint a nemi identitás személyiségi jogi elismerésének megtagadása veszélyezteti a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog gyakorlását, és a hatályos szabályozás a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmával is ellentétes. Emellett a német alaptörvény nem rendelkezik arról sem, hogy csak két kategóriát tartalmazó szabályozást szabad érvényesíteni a személyi állapot nemre vonatkozó előírásaiban, így nem akadályozza a női és a férfi mellett egy további nemi identitás elismerését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.