Gyerekvállalásnál ez a legfontosabb

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) friss felmérése szerint a gyermekvállalásnál fontos ugyan az anyagi biztonság, de ennél sokkal lényegesebb a lelki-érzelmi háttér.

Fűrész Tünde, a Kincs elnöke elmondta: az intézet jelenleg is felmérést végez a Papp László Arénában zajló BabaMama Expóra látogatók között, hogy miként vélekednek a gyermekvállalásról. A kérdőívet már több mint kétezren kitöltötték. Az előzetes eredmények szerint a megkérdezettek több mint 70 százaléka azt mondta, hogy nagyon lényeges a gyermekvállalásnál a lelki-érzelmi háttér, és ebben a tekintetben fontos, hogy a családbarát mentalitás minél inkább érvényesüljön az élet minden területén.

Mint mondta, a válaszadók 30 százaléka jelezte, hogy hasonlóan fontosak az anyagi szempontok is. A válaszadók háromnegyede szerint a gyermekvállaláshoz fontosak a lakhatási körülmények, a biztos munkahely, az anyagi biztonság, a párkapcsolat stabilitása. Közel 100 százalék jelölte meg, hogy a gyermekvállaláshoz alapvető a testi, lelki, szellemi érettség.

Miért szülnek és miért nem szülnek a magyar nők? Korábbi cikkünkért kattintson !

A válaszadók 52 százaléka szerint fontos a házasság a gyermekvállaláshoz, ezen belül is 48 százalék gondolja, hogy jó, ha már a gyermek megszületése előtt összeházasodnak a szülők. Az első gyermek születésénél lényeges szempontnak nevezték meg a válaszadók a kapcsolat érettségét, a munkahelyi és az anyagi biztonságot. A testvérek születését közel 80 százalék azzal indokolta, hogy a gyermek számára fontos, hogy legyen testvére.

57 százalék szerint a munka és a család összeegyeztethető
57 százalék szerint a munka és a család összeegyeztethető

A megkérdezettek 57 százaléka szerint a munka és a család összeegyeztethető , ugyanakkor a saját munkahelyét a válaszadók mindössze 30 százaléka nevezte családbarátnak. A válaszadók 73 százaléka szerint a családi jólét alapját a munkajövedelemnek kell adnia. A felmérés szerint a kisgyermekesek leginkább a párjuktól kapnak segítséget a gyermeknevelésben, de 50 százalékuk a nagymamára, negyedük a nagypapára is számíthat.

Fűrész Tünde elmondta, kérdezték a kisgyermekeseket és babát várókat a boldogságérzetről is, és egyértelműen látszik, hogy a boldogságérzetet kifejezetten javítja a gyermek - ezzel a válaszadók 90 százaléka értett egyet -, és közel 80 százalék mondta, hogy a gyermek születése teljessé teszi az életet.

A Kincs elnöke kifejtette: nemcsak a kisgyermekesek és várandósok megkérdezése fontos, ugyanilyen jelentős, hogy a szélesebb közvélemény is véleményt mondjon a gyermekvállalás ügyéről, amely alapvetően nemzeti ügy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.