Ezért egyre kevesebb az abortusz

Az elmúlt öt évben 9273-mal csökkent Magyarországon az abortuszok száma, így közel ötödével kevesebb ilyen beavatkozást végeztek el. Ez a csökkenő tendencia a rendszerváltás óta megfigyelhető, és elsősorban nem az aktuálpolitikai irányok befolyásolják.

Évről évre csökken az abortuszok száma Magyarországon. 2010 és 2015 között a 22,9 százalékkal, vagyis 9273-mal csökkent, és eddig úgy tűnik, ez a trend figyelhető meg a 2016-os évre is, melynek első negyedévében további 4,1 százalékkal kevesebb nőn végezték el a terhességmegszakítást . A statisztikát azonban nem érdemes politikai ciklusokhoz kötni, elsősorban ugyanis nem a családalapítást szorgalmazó kormányzati intézkedések, sokkal inkább demográfiai változások hatása érzékelhető - írja az Index .

A tinédzserektől felelős szexuális magatartást várunk el úgy, hogy szinte semmilyen információt nem kapnak arról, mit is jelent ez. A fogamzásgátlás modern kihívásairól az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Egyre kevesebb a szülőképes korú nő

A KSH adatai szerint a rendszerváltás óta lényegében folyamatosan, évről évre csökken az abortuszok száma. Mindössze két kivételes év volt, amikor emelkedést mértek, utoljára 2008-ban volt ilyen. A 2010 és 2015 között mért csökkenés nagyságrendje sem különbözik látványosan a korábbi években látottaktól. A 2002 és 2007 közötti ötéves időszakban például 12 205-tel esett az abortuszok száma, ami akkor 21,8 százalékos csökkenést jelentett. 2015-ben 31 176 terhességmegszakítás történt az országban, ami az előző évihez képest 4,6 százalékkal kevesebb. Ha a 2000-es évhez viszonyítunk, akkor a tavalyi szám annak körülbelül a fele, az 1990-es évhez képest pedig az egyharmada, érzékeltette a trendet a KSH munkatársa, Branyiczkiné Géczy Gabriella.

A nők körében egyre tudatosabb a családtervezés
A nők körében egyre tudatosabb a családtervezés

A statisztikák mögött több ok is húzódik, és nem egyértelmű, hogy milyen arányban befolyásolják az abortuszok számát. Feltételezhetően az utóbbi években jelentősen nőtt az emberek egészségtudata, felelősségteljesebben használják a fogamzásgátló szereket , melyek piaca is kibővült. A terhességmegszakítások fogyásának egyik fő oka ugyanakkor a szülőképes korú, azaz a 15 és 49 év közötti nők létszámának a csökkenése. 1981 óta csökken a népesség Magyarországon, és ezzel együtt jár egy öregedési folyamat is, így világos, hogy csökken ennek a 15-49 éves korosztálynak a létszáma is. Ha csak az elmúlt 15 évet nézzük közel 270 ezerrel lettek kevesebben, ami 10,5 százalékos esést jelent. Ezen belül is a 30 év alatti korosztály fogyása volt a legjelentősebb.

Bizonyos rétegekben nőtt

A KSH szakembere ugyanakkor rávilágított: az abortuszok száma a szülőképes korú női népességhez viszonyítva is csökkenőben van: míg 1990-ben a korosztály 36 ezreléke átesett egy ilyen beavatkozáson, 2000-ben már csak 23, 2015-ben pedig 13,5 ezrelékének volt szüksége terhességmegszakításra. Ez igazolja tehát, hogy egyre tudatosabb a családalapítás és a fogamzásgátló szereket is felelősségteljesebben használják.

Legjelentősebb visszaesést a 25 és 39 év közötti nőknél tapasztaltak, ebben a korosztályban negyven százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma. Ennek ellenére még mindig a húszas éveikben lévő nők körében a leggyakoribb az abortusz. Egyre nő a hajadonok aránya is az abortuszon átesett nők között, közel 70 százalék volt 2015-ben. Ez persze azt is mutatja, hogy csökkent a házasok aránya Magyarországon, de a terhességmegszakítást különben is nagyobb arányban igénylik egyedülállóak. Azoknak a nőknek a többsége, akik megszakítják a terhességüket, 8 osztályt vagy annál is kevesebbet végzett, az ő arányuk kissé nőtt is az utóbbi időben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

gyümölcs
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén felhős idő várható, majd estétől észak felől - nagyrészt magasszintű - felhők sodródnak fölénk, de lesznek derült tájak, valamint időszakok is. Az északi, északkeleti hétfő határnál hajnalban elvétve nem kizárt jelentéktelen eső, zápor. A szél estére legyengül, sőt sokfelé teljesen le is áll.Késő estére általában 16 és 23 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 11 és 17 fok közé süllyed a hőmérséklet, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?