Ezek a szinglilét előnyei

A szinglik általában jobban "be vannak hálózva", azaz baráti kapcsolataik élénkebbek, mint a házasoké. Amerikai szociológusok tanulmánya szerint a házasságban élők inkább hajlamosak elhanyagolni a baráti kapcsolataikat. Vagyis az egyedülállók nem is állnak annyira egyedül.

Jobb a szingliség a házasságnál?

A barátok fontosak - ez vitán felül áll. Pontosabban elméletben feltétlenül igaz - a gyakorlat viszont azt mutatja, hogy sokan elhanyagolják ezt a dolgot, és csak akkor törődnek a barátaikkal, amikor a kapcsolat már-már megszakad - írta a német Die Welt online kiadása . Különösen érvényes ez a házaspárokra.

Szinglik, ismerkedés, randi, bárpult, alkohol, szinglik életmód szociális élet baráti kapcsolatok szingliség házasság
Melyik a jobb? A szignliség, vagy a házasság?

Két amerikai szociológus, Natalia Sarkisian és Naomi Gerstel korábbi tanulmányából viszont az derül ki, hogy a szinglik , akiket sokan magányosnak tartanak, kifejezetten jól kezelik a baráti viszonyokat. Sőt: az is kiderült, hogy más szociális kapcsolataik is intenzívebbek, illetve élénkebbek, mint a partnerkapcsolatban élőké.

Az amerikai kutatók két hosszú távú követéses vizsgálatot vettek alapul tanulmányukhoz. Az amerikai National Survey of Families and Households-ról (Országos Családi és Háztartási Felmérés) és a General Social Survey-ről (Általános Társadalmi Felmérés) van szó. Az adatok mindkét esetben több ezer személyre vonatkoztak.

A szingliknek jobban megy a kapcsolattartás

A szingliknek nemcsak a barátaikkal, hanem a rokonaikkal is intenzívebbek a kapcsolataik a vizsgálat szerint. Így a testvérekkel , a szülőkkel, sőt még a szomszédokkal is élénkebb és rendszeresebb kontaktust alakítanak ki az egyedülállók. Az ilyen személyek gyakrabban segítenek másoknak - és mások is gyakrabban segítenek nekik. Különösen érdekes a kutatók azon eredménye, miszerint aki egyszer már házas volt, és utána lett szingli, szintén igyekszik erősíteni a baráti kapcsolatait , de már nem éri el azt az intenzitási szintet, mint azok, akik soha nem voltak házasok.

A szingliségnek tehát vannak előnyei, legalábbis "baráti szempontból". Egy hasonló kutatás nyolcezer internet-felhasználóra terjedt ki Németországban. Egy társkereső oldal usereit kérdezték meg, és kiderült, hogy a szinglik többször kapnak a barátaiktól emocionális támogatást, mint akik házasságban élnek. (Nyilvánvaló azonban, hogy aki házasságban él, az nem is mindig a barátaitól várja ezt.)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!