Néhány ember elfogadja a veszteség tényét, és ezzel a című folyóiratban tette közzé beszámolóját.
Baier fejlesztette ki a flipper-modellt, mert felismerte, hogy metaforaként használva segítheti a gyászolókat abban, hogy tudatosuljanak bennük kaotikus érzéseik, és felkészüljenek arra, ha a gyász ismét rájuk tör. A gyász öt szakaszát - a tagadás, a harag, az egyezkedés, a depresszió és az elfogadás - Elisabeth Kübler-Ross gyűjtötte össze 1969-ben. Erről szóló könyvét haldokló betegek és hátrahagyott szeretteik ihlették. Megfigyelte azt is, hogy az egyes szakaszok nem feltétlenül ebben a sorrendben követik egymást, de a legtöbb embernél az elfogadás momentumával ér véget.
A kutatók esettanulmányában szereplő 24 éves Heather a családi otthontól több ezer kilométerre, iskolai tanulmányai alatt értesült arról, hogy édesapja beteg. A család tagjai nagyon közel álltak egymáshoz, erősen hittek Istenben, kórelőzményében sem szerepelt pszichés zavar, mégsem tudta feldolgozni, hogy utolsó karácsonyukat töltik majd együtt. Az édesapa relatíve fiatal volt, egészségesen élt, a családból előtte senki sem szenvedett rákban.
A távolság miatt Heathernek még könnyebb volt maga előtt is letagadnia az elkerülhetetlent. Az alkudozás imádság formájában zajlott, sőt, több mindent feláldozott volna a saját életéből édesapja gyógyulásáért cserébe. Mikor nem járt sikerrel, hátat fordított a templomnak, nem imádkozott többé, hite megrendült, és mérhetetlen haragot érzett azok iránt, akik azzal vádolták, hogy édesapja vesztét az ő hitetlensége okozta. Bár orvosi értelemben nem számított depressziósnak , mindennap sírt és emésztette a bánat, a reménytelenség, a bűntudat. Étvágytalanná vált, kimerült lett, kimaradt a munkából és a tanulás sem érdekelte többé, úgy érezte, már nem lesz boldog az életben. Legvégül elfogadta a diagnózist, de mégis szenvedett, ahogy látta, miként készül apja a halálra, hogyan merítik ki a kezelések, hogyan távozik az élők sorából. Heather esetében a flipperes hasonlat segített ráébreszteni a lányt, hogy nem bolondult meg és később újra képes lesz örülni.
"A modell egyik legfelszabadítóbb aspektusa az a tény, hogy a gyász sosem tekinthető befejezettnek" - tette hozzá Baier. Heather elmesélte, hogy éveken át mindig felsejlett benne a fájdalom egy-egy illat, dal vagy vers hatására. Végül azonban megszületett benne az elfogadás. A modell azokon is segíthet, akik különváltak párjuktól, elvesztették a munkájukat vagy anyagi biztonságukat, illetve környezetük is jobban megértheti a szenvedők érzéseit.
