Takaró, amely átölel alvás közben

Nem csupán az éjszakai alvásminőség javítására alkalmasak, de egyéb mentális problémák enyhítésében is jó hatást lehet elérni az úgynevezett súlyozott takarókkal. A különleges ágynemű gyermekek és felnőttek számára is hasznosnak bizonyulhat.

Hogyan változik az alvásigényünk életünk során? Részletek itt.

"Olyan érzés, mintha valaki átölelne, ezáltal nyugodtabbnak érzem magam" - fogalmazta meg személyes tapasztalatait Leslie Kosco onkológiai szakápoló a WebMD-nek nyilatkozva. Az Indianapolisban élő asszony három hónappal korábban vásárolt egy világos szürke színű, 9 kilogramm össztömegű takarót, mivel azt olvasta, hogy speciális kialakítása révén az eszköz képes pihentetőbbé varázsolni az alvást, egyben jó hatású a szorongásos zavarokkal szemben is. Saját meglátása szerint az előbbi ígéret abszolút nem alaptalan, a szorongás tekintetében viszont akadnak még kétségei a munkaidejében rákbetegekkel dolgozó, a magánéletben egy 9 éves gyermeket nevelő édesanyának. Hozzátette, nem tudja pontosan, hogy miként működik a takaró, de összességében boldog, hogy megvette.

Így készül a súlyozott takaró

Általában műanyag pelletekkel töltik meg a magyarul nehezített takaróként is ismert ágyneműt, megnövelve ezáltal a tömegét, amely a vásárló adottságaitól függően széles skálán mozoghat. A gyártók többsége azt javasolja, hogy a takaró súlya saját testsúlyunk 10 százalékával legyen egyenlő, illetve gyermekek esetén a 10 százalékhoz még hozzá lehet adni további 40-80 dekagrammot. Az így kapott termék használatakor jelentkező érzést rendszerint egy erőteljes öleléshez, masszázshoz vagy pólyához szokták hasonlítani.

A súlyozott takarók alatti alvás olyan érzés, mintha átölelnék az embert
A súlyozott takarók alattialvásolyan érzés, mintha átölelnék az embert

Az alvásjavító eszköz hatása az úgynevezett mélynyomásos stimuláción alapul, illetve annak egy formájaként értelmezhető. A módszerről már több kutatás is kimutatta, hogy alkalmas a szorongással, autizmussal vagy figyelemzavarral küzdő gyermekek megnyugtatására, akárcsak a felnőttekére, magára a takaróra vonatkozóan ugyanakkor csupán kevés mértékadó tanulmány készült eddig. Egy svéd vizsgálat szerint a megfigyelt, közepesen súlyos inszomniában szenvedő 31 páciens nyugodtabb éjszakai pihenésről és kevesebb alvást megszakító ébredésről számolt be, miután két héten keresztül a súlyozott takarók alatt aludtak. Egy másik, 2015-ös kutatás során pedig - nagyjából 14 kilogrammos (30 fontos) takarók használata mellett - a 32 felnőtt résztvevő 63 százaléka tapasztalta a szorongása enyhülését, 78 százaléka pedig úgy érezte, hogy az extra súly nyugalmat adott.

A takaró sem tesz csodát

Raj Dasgupta, a Dél-Kaliforniai Egyetem professzora, illetve az Amerikai Alvás-egészségügyi Akadémia (AASM) szóvivője szerint ezek a takarók a krónikus fájdalommal élők alvásminőségét éppúgy javíthatják, mint a szorongással vagy depresszióval küzdőkét. Hozzátette, az eszköz hosszú távon jó alternatívát jelenthet akár az altatószerekre is. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a súlyozott takarók sem jelentenek önmagukban tökéletes megoldást minden alvással kapcsolatos problémára.

"Ugyanúgy fontos továbbra is a megfelelő alváshigiéné kialakítása. Sokat segít például, ha a hálószobában kizárólag alvás vagy szexuális együttlétek céljából tartózkodunk. Emellett lefekvés előtt mindenképpen kapcsoljuk ki a különféle elektromos szórakoztató berendezéseket, egyben igazítsuk a világítást, a minket érő hanghatásokat és a hőmérsékletet is az alváshoz ideális szintre" - tanácsolta a szakember.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!