Segíti a fogyást, ha többet alszunk

Hogyha többet alszunk, az segít csökkenteni a napi kalóriabevitelünket, és hozzájárul a fogyáshoz is.

Naponta plusz egyórányi éjszakai alvással mintegy 270 kalória bevitelét spórolhatja meg az ember - derült ki egy friss kutatásból. Három év alatt ez már 11,8 kilogrammnyi súlycsökkenést jelenthet csupán azzal, hogy az ember többet alszik - mutattak rá a kutatók.

Az ideális fogyás hat alapszabálya Fogyasszunk megfelelő mennyiségű rostot, igyunk elég folyadékot, és ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem - íme az ideális fogyás legfontosabb alapszabályai .

Komoly hatással van a testsúlyra az alvásidő

A Chicagói Egyetem tudósai azt vizsgálták, hogy az alvás milyen kapcsolatban áll az elhízással, ezért 80 felnőtt részvételével végeztek klinikai kísérletet. A Jama Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fiatal, túlsúlyos felnőttek, akik 6,5 óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, naponta 1,2 órával többet tudtak aludni, miután tanácsadáson vettek részt az alvási szokásaik javítása érdekében. Az eredmények azt mutatták, hogy a több alvás átlagosan napi 270 kalóriával, egyeseknél pedig akár 500 kalóriával is csökkentette a kalóriabevitelt.

Esra Tasali, a Chicagói Egyetem alvásközpontjának kutatója kiemelte, hogy a kutatás során nem a súlycsökkenés vizsgálata volt a cél. "De már két hét alatt is számszerűsített bizonyítékaink lettek a negatív energiamérlegre, vagyis arra, hogy a bevitt kalóriamennyiség kevesebb volt, mint az elégetett kalória" - hangsúlyozta. Ha az egészséges alvási szokásokat hosszabb időn keresztül fenntartjuk, ez idővel klinikailag jelentős súlycsökkenéshez vezethet. Sokan keményen dolgoznak azon, hogy megtalálják a kalóriabevitel csökkentésének módját a fogyás érdekében, holott már pusztán megfelelő alvással is sokat tehetünk ezért - magyarázta a tudós.

A fogyásban is segíthet, ha megfelelően kipihenjük magunkat. Fotó: Getty Images
A fogyásban is segíthet, ha megfelelően kipihenjük magunkat. Fotó: Getty Images

A kutatás során nem próbálták korlátozni az emberek étrendjét. A résztvevők a saját ágyukban aludtak, alvásukat hordozható eszközökkel követték nyomon, és egyébként normális életmódot folytattak, sem diétát, sem testmozgást nem írtak nekik elő. "A legtöbb ezzel a témával foglalkozó laboratóriumi vizsgálat rövid életű, mert néhány napig tart, és a táplálékfelvételt aszerint mérik, hogy a résztvevők mennyit fogyasztanak a felkínált étrendből" - magyarázta Tasali.

Mint hozzátette: vizsgálatukban csak az alvást manipulálták, viszont a résztvevők azt ettek, amit csak akartak, nem követték nyomon az étrendjüket. Ehelyett egy klinikailag bevált módszerrel ellenőrizték az emberek energiaraktárait. A vizeletből végzett vizsgálathoz a résztvevők olyan vizet ittak, amelyben a hidrogén- és az oxigénatomokat olyan stabil izotópokkal helyettesítik, amelyek könnyen nyomon követhetők.

Tsali szerint a többi között az is segített a jobb alvásban, ha a részvevők korlátozták a mobiltelefonok és ehhez hasonló eszközök használatát lefekvés előtt. A kutató megjegyezte: egyetlen alvással kapcsolatos tanácsadás után a résztvevők képesek voltak annyira megváltoztatni lefekvési szokásaikat, hogy az elegendő volt az alvás hosszának növelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!