+13° - +29°
Nincs front

Mi az a jet lag?

A jet lag egy cirkadián ritmust érintő rendellenesség, amely akkor jelentkezik, ha olyan helyre utazunk, amely jó néhány időzónával arrébb fekszik, mint az a hely, ahonnan elindultunk.

A jelenséget a biológiai óra és az úti cél szerinti valós idő közötti össze nem egyeztetettség okozza. Az utazás sebessége miatt a biológiai órának nincs elég ideje azonnal alkalmazkodni az új időhöz. A jet lag átmeneti probléma, amely a legalább két időzónát keresztező repülőutat egy-két nappal követően jelentkezik. Súlyossága és lefolyásának időtartama az átlépett időzónák számától és az utazás irányától is függ, így kelet felé repülve nehezebb az alkalmazkodás, mint amikor nyugat felé utazván lépünk át másik időzónába. Súlyosbíthatja az utazás miatti alváshiány, a levegő nyomása és összetétele, a huzamosabb ideig tartó kényelmetlen ülőhelyzet, az izgalom, valamint a túlzott koffein- és alkoholfogyasztás is.
A jet lag következményei még a nem rendszeres utazók körében is jól ismertek: nyugtalan éjszakai alvás, napközbeni csökkent éberség, nagyobb fokú álmosság, a napi teendők elvégzésének nehézsége, enyhe betegségre utaló vagy megfázásos tünetek, émelygés, gyomorproblémák és menstruációs tünetek azoknál a nőknél, akik gyakran utaznak.

Felépülés a jet lagből

A biológiai órának általában időzónánként egy napra van szüksége, hogy teljesen alkalmazkodjon a helyi időhöz. Hatnál több időzóna átlépésekor a testünknek még több időre lehet szüksége, főleg akkor, ha a biológiai óra az utazással ellentétes irányba vált. Befolyásolhatja még az alkalmazkodási idő hosszát az is, ha nem a megfelelő időben vagyunk fényhatásnak kitéve.


Habár nincs olyan ember, akit teljesen megkímélne a jet lag, néhányan gyorsabban is képesek alkalmazkodni az időzónák gyors váltogatásához, az idősebb korosztálynak viszont jobban meggyűlik a baja a jet laggel. A rendszeresen utazók - a pilóták, a légiutas-kísérők, az utazó üzletemberek, a sportolók - rendre ki vannak téve a jet lag-jelenségnek, ami nehezítheti az alkalmazkodást. Néhány profi olimpiai és egyetemi sportcsapat felfigyelt arra is, hogy a jet lag a teljesítményt is befolyásolja, és amennyiben az időbeosztásuk engedi, akkor úgy időzítik az utazásukat, hogy az a legjobban megfeleljen a versenyeik, sőt az edzéseik időpontjainak, így teremtve meg a lehető legjobb körülményeket, hogy a versenyeken maximális éberséggel a lehető legjobb teljesítményt érhessék el.

Tehetek valami ellene?

A jet lag valamennyire mérsékelhető, ha az időzónákat keresztező utazásunk előtt, alatt és után néhány szempontot szem előtt tartunk. Ha egy adott napon, adott eseményre szeretnénk optimális állapotban érkezni, akkor (már ha az időbeosztásunk engedi) hatékony megoldás lehet, ha egy-két nappal a program előtt érkezünk. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor úgy kell időzíteni a programot, hogy annak időpontja egybeessen azzal az időszakkal, amikor az úti célunkon eltöltött első napon a legéberebbek vagyunk. Magyarán szólva érdemes az otthoni idő szerint tervezni, mivel a biológiai óránk az utazás első napján még nem fog alkalmazkodni.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt megnövekszik a gomolyfelhőzet, amelyből több helyen lehet záporeső, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag