Kiderült, rémálmokat okozhat a közösségi média

Minél több időt töltünk a közösségi platformok böngészésével, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az ott látott tartalmakkal kapcsolatos rémálmaink lesznek – állapította meg egy új nemzetközi kutatás, amely Zsila Ágnes, az ELTE PPK munkatársának vezetésével készült.

Az utóbbi években rohamosan nőtt a közösségimédia-felhasználók száma, és szinte kötelezővé vált, hogy jelen legyünk ezeken a platformokon. Fiókunk ellenőrzése, a posztok böngészése sokunknál már a napi rutin részévé vált – ez azonban növeli a függőség kialakulásának kockázatát – olvasható az ELTE keddi közleményében. Számos kutatás rámutatott arra, hogy a közösségi média túlzott használata olyan mentális problémákhoz vezethet, mint a depresszió, a szorongás, a rossz alvásminőség vagy az élettel való alacsonyabb elégedettség. A BMC Psychology című folyóiratban most publikált friss kutatás azt mutatta ki, hogy a túlzott online jelenlét a közösségi médiával kapcsolatos rémálmok gyakoribb előfordulásával is összefügg.

fiatal nő éjszaka az ágyban az okostelefonján böngészik
Különösen a lefekvés előtti órákban érdemes lehet csínján bánni a közösségi médiával. Fotó: Getty Images

Az álomelméletek szerint az ébrenlétünk alatt átélt élményeinkkel alvás közben újra találkozunk. Ennek fényében, ha nap közben sok időt töltünk a közösségimédia-platformokon, könnyen előfordulhat, hogy azok az álmainkban is megjelennek. Amennyiben az online világgal kapcsolatos aggodalmaink vagy rossz tapasztalataink (például cyberbullying, dezinformáció) foglalkoztatnak minket, az ezekből fakadó szorongásunk negatív érzelmi töltetet adhat az álmainknak.

A kutatásban 595 közösségimédia-felhasználó vett részt, akik egy online kérdőívet töltöttek ki. Minden résztvevő legalább egy platformon aktív volt, azaz legalább napi 15 percet töltött online a vizsgálatot megelőző hónapban. A leggyakrabban használt felületnek az Instagram bizonyult (87 százalék), ezt követte a Twitter (11 százalék) és a Facebook (2 százalék). A kutatók kimutatták, hogy bár a közösségi médiával kapcsolatos rémálmok előfordulása ritka, de összefüggést mutat az internethasználat gyakoriságával. A leggyakrabban tehetetlenségről, kontrollvesztésről és az online kapcsolatok sérüléséről szóló rémálmok járulhatnak hozzá a rosszabb alvásminőséghez és az alacsonyabb pszichés jólléthez.

A kutatók figyelmeztetnek: a technológia térnyerésével ezek az álmok egyre gyakoribbá válhatnak. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes odafigyelnünk az online töltött idő mennyiségére és minőségére, különösen az elalvás előtti órában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!