Hosszú hajjal így érdemes aludni

A hosszú hajúak általában nem kevés időt, energiát és pénzt fektetnek a hajkoronájuk ápolásába. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vannak azzal, hogy milyen sokat árthat a tincseiknek, ha alvás közben kibontva hagyják őket.

A legtöbb hosszú hajú már biztosan tapasztalta, hogy ha sokat forgolódik éjszaka, akkor reggel kócos, vagy akár összecsomósodott hajjal ébred. Ennek a többi között az is az oka, hogy a párnahuzathoz dörzsölődő hajszálak összecsavarodnak, ami amellett, hogy nem szép, és nehéz kifésülni, hosszú távon rontja a haj minőségét és gyengíti a hajszálakat. Ennek egyébként elejét vehetjük, ha selyem vagy szatén párnahuzaton alszunk, amely nemcsak a hajunk, hanem a bőrünk állapotán is javíthat, mivel gyengédebb és nem szívja el belőlük a nedvességet sem - írja a Brightside .

Ez történik, ha vizes hajjal alszunk el Aki lefekvés előtt szeret zuhanyozni, hajat mosni, néha vágyhat rá, hogy vizes hajjal aludjon el. Csakhogy ettől állítólag megbetegedhetünk, és a hajunknak is árthatunk vele. Vajon tényleg így van? Kattintson a részletekért!

Az arcbőrnek sem tesz jót

Az arcbőrhöz érő hosszú tincsekről éjjelente sok szennyeződés, illetve a különféle hajápolási termékek maradványai is az arcunkra kerülhetnek, ezek pedig irritációt illetve pattanásokat okozhatnak. Akinek nagyon hosszú a haja, és gyakran jelennek meg a hátán pattanások, jó, ha tudja, hogy a kettő között is lehet összefüggés.

Sokat árthat a tincseknek, ha alvás közben kibontva hagyjuk őket.
Sokat árthat a tincseknek, haalvásközben kibontva hagyjuk őket. Fotó: Getty Images

A kibontott hajjal alvás a kócosodás mellett a hajszálak töredezését is okozhatja, ami azért nem jó dolog, mert a töredezett, károsodott haj lassabban nő, mint az egészséges. Éppen ezért, ha egy pontnál nem nő tovább a hosszú hajunk, bármennyire is szeretnénk, akkor is érdemes lehet éjjelre lazán összefogni, befonni, vagy selyemkendőt feltenni éjszakára. Ezzel azt is megakadályozhatjuk, hogy túlságosan kiszáradjon a haj, és a hajvégek töredezése ellen is sokat tehetünk.

A kibontott hajjal alvás a pihenésünk minőségére is hatással lehet. Rátekeredhet a kezünkre, belehullhat az arcunkba (vagy a párunkéba), csiklandozhat, irritálhat, és ezek miatt többször felébredhetünk éjjel. Egy ilyen éjszaka utáni reggelen pedig szinte biztos, hogy nem leszünk eléggé kipihentek. Ha ezek után úgy döntünk, hogy éjszakára összefogjuk a hajunkat, akkor mindig puha textilből, selyemből készült hajfodrot használjunk, vagy selyemkendővel kössük be a fejet. A fonat, copf mindig legyen kifejezetten laza - ez abban is segíthet, hogy reggel az arcunkat keretező lágy hullámokkal ébredjünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Délelőtt még a középső és délkeleti országrészben is előfordulhat kisebb eső, zápor, majd egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!