Ezért nem szabad a tévé előtt aludni

HáziPatika

Nagyobb mértékben érinti az elhízás azokat a nőket, akik a tévé előtt alszanak el - állítja egy friss kutatás.

A televízió előtti szunyókálás egyeseknél már egyfajta napzáró szeánsz, sokan ráadásul csak bekapcsolt tévé mellett képesek elaludni. A friss kutatások szerint azonban ez nem jó ötlet: nagyobb arányban érinti ugyanis azelhízásazokat, akik valamilyen mesterséges fény mellett hajtják álomra a fejüket.

Ez történik a testünkkelalvásnélkül

Már egyetlen olyan éjszaka is, amikor csak nagyon keveset vagy egyáltalán nem alszunk, egészen komoly negatív hatásokat képes gyakorolni a testünkre és az egészségünkre. Több nap után pedig egészen extrém tüneteket tapasztalhatunk. Kattintson a részletekért!

Könnyebben elhízhat, aki tévé előtt alszik el

A JAMA International Medicine című szaklapban ismertetett kutatás eredménye szerint átlagosan több kilónyi súlyt is felszedtek azok az emberek, akik öt éven keresztül rendszeresen tévé, vagy valamilyen fényforrás mellett aludtak el. Nagyjából 17 százalék az esélye, hogy legalább öt kiló plusz súlyt felszed az ilyen módon szunyókáló ember, de a tévé melletti alvás 22 százalékkal növeli a túlsúly, 33 százalékkal pedig az elhízás veszélyét is. 

A tévé előtti szunyókálás a súlyunkra is hatással lehet. Fotó: 123rf
A tévé előtti szunyókálás a súlyunkra is hatással lehet. Fotó: 123rf

Az elhízás a modern embert érintő egyik legsúlyosabb ártalom, amelyért jelentős részben a helytelen életmódunk a felelős. Emiatt számos kutatás foglalkozik a súlyunkat is befolyásoló környezeti tényezőkkel. Ez a friss kutatás specifikusan a nők elhízását és az alvási szokásait vizsgálta, közel 44 ezer alany egészségi adatainak átvizsgálásával. Egy korábban végzett tanulmány adatait is felhasználva a 2003 és 2009 közötti időszakban hasonlította össze a nők alvási szokásait a testtömeg-indexükkel. 

Az alanyokat négy fő kategóriába sorolták aszerint, hogy napközben mennyi fény éri őket. Az első csoportba a teljes sötétségben alvók kerültek, a másodikba a szobában lévő, kisebb fényforrás mellett alvók, a harmadikba az ablakon beszűrődő fény mellett pihenők, míg a negyedik csoportban lévők rendszeresen úgy alszanak, hogy közben a tévé, vagy valamilyen más fényforrás is be van kapcsolva. Az eredmények szerint a képernyő előtt elszundítók testtömege nőtt a legtöbbet a vizsgált ötéves periódusban, és nagyobb arányban érintette őket az elhízás és a túlsúly is.


Persze a kutatók kiemelik, hogy nem vehettek figyelembe számos más életmódbeli tényezőt, illetve az adatokat is saját bemondás alapján gyűjtötték, így elképzelhető, hogy nem felel meg teljes egészében a valóságnak. Az azonban már régóta bizonyított, hogy a mesterséges fény befolyásolja az alvásunk minőségét, hogyha pedig nem pihenjük ki kellően magunkat, az egy sor betegség kockázatát növeli. 

Forrás: CNN

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+24, +29 °C
Minimum:
+18, +23 °C

Hazánkban hétfon délelőtt sok lesz felettünk a felhő, de időnként napsütéses időszakok is előfordulhatnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag