Ez történik a testünkkel alvás nélkül

Már egyetlen olyan éjszaka is, amikor csak nagyon keveset vagy egyáltalán nem alszunk, egészen komoly negatív hatásokat képes gyakorolni a testünkre és az egészségünkre. Több nap után pedig egészen extrém tüneteket tapasztalhatunk.

Ha kimarad a megszokott hat-nyolc óra, az olyan hatással van a látásunkra és a mozgásunkra, minta tíz százalékos lenne a véralkohol-szintünk, ráadásul a memóriát is károsítja.

Két álmatlan éjszaka után károsodik a testünk oxigénfelvevő képessége is. Fizikailag erőtlenebben leszünk, beszéd közben elfelejthetünk szavakat, amiket ki akarunk mondani.

Ha három éjjel egymás után nem alszunk, jelentősen romlik a koncentráló képességünk, könnyen idegesek, feszültek leszünk, szívverésünk abnormálisan felgyorsul - 2015-ben dokumentáltak egy esetet, melynek során egy férfi, aki három egymást követő napon nem aludt, meghalt szívelégtelenségben .

Az alvásmegvonás rontja a koncentráló-képességet

Az alvásmegvonás rontja a koncentráló-képességet

Ha négy éjszaka is kimarad az alvás, az agyi funkcióink sem működnek megfelelően: az agy 5-10 másodpercekre "elalszik" akkor is, ha ébren vagyunk. Fejnyomást, hallucinációkat tapasztalhatunk.

Öt napnyi alváshiány után gondolkodásunk lelassul, problémamegoldó képességünk jelentősen lecsökken, és a paranoia jeleit tapasztalhatjuk magunkon.

Rosszul aludtunk az éjszaka? Nem gond, mondjuk erre a legtöbben, legfeljebb erősebb kávét iszunk reggel és valahogy átküzdjük magunkat a napon. Svéd kutatók azonban azt állítják: sokkal rosszabbul hat ránk a kevés alvás, mint korábban gondoltuk. Olvassa el, hogyan!

Hatnapos alvásmegvonás pszichózist eredményez, ekkor már nem tudjuk érzékelni a külvilágot és a valóságot. Természetesen ez már egy extrém szituáció - mindenesetre ha alvászavaraink vannak, semmiképp ne várjuk ki ezt az állapotot, két-három napnyi alváskimaradás után érdemes lehet inkább orvoshoz fordulni.

Forrás: Buzzfeed Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.