Tippek a két ünnep közötti lelassuláshoz

Az év végi munkahelyi hajtás és a tökéletes karácsonyra való törekvés sokak számára igen kimerítő. A két ünnep közötti napokban viszont regenerálódhatunk, ha betartjuk az alábbi tippeket.

Sokan alig vártuk már az ünnepi időszakot, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki is tudtuk élvezni. A karácsony és szilveszter közötti napokat azonban valóban az év kedvenc részévé varázsolhatjuk, ha végre lelassulunk egy kicsit, és kihasználjuk az édes semmittevés lehetőségét. Az alábbiakban tippeket adunk ahhoz, hogy kihozhassuk a legtöbbet szabadidőnkből.

karácsony, újév, ünnepek, lelassulás
Nem most kell bepótolni mindent, amire egész évben nem tudtunk időt szánni. Fotó: Getty Images

Egy kis fellélegzés az új év előtt

A karácsonyi stressz elmúltával – a karácsony és az szilveszter között – egy nyugodtabb időszak jön, amikor az élet egy kicsit lelassul. Ilyenkor mindannyian vehetünk egy mély levegőt, és felkészülhetünk az új év kezdetére. A legtöbb ember – munkahelyi és családi kötelezettségektől függően – ezekben a napokban tudja teljesen kipihenni magát.

A legfontosabb szabály a feltöltődéshez, hogy úgy töltsük el ezt a néhány napot, ahogyan szeretnénk – hagyjuk tehát végre figyelmen kívül a külső elvárásokat. Egyesek számára ez az időszak arról szól, hogy befészkelik magukat az ünnepi pizsamájukba, betakaróznak, és megnéznek néhány karácsonyi vagy szilveszteri filmet, esetleg olvasnak újonnan kapott könyveikből. Mások szeretnek nagy sétákat tenni a szabadban, vagy legszívesebben kézműveskedéssel és barkácsolással töltik a két ünnep közötti időszakot.

Nagyszerű időszak ez arra is, hogy kicsit kényeztessük és megszépítsük magunkat. Fáradtnak tűnik az arcunk az ünnepi sürgés-forgás után? Tegyünk fel egy vitalizáló arcmaszkot. Karácsony előtt már nem volt időnk/erőnk hajat festeni és manikűrözni? Szakítsunk rá időt most, egy relaxáló habfürdővel megkoronázva. De ez a néhány nap tökéletes alkalom arra is, hogy összegezzük a 2022-es év legfontosabb tapasztalatait és tanulságait, és megtervezzük céljainkat 2023-ra.

Alig vártuk már az év végét, hogy végre megpihenhessünk, közben mégis annyira túlvállaltuk és leterheltük magunkat, hogy szinte semmit sem tudtunk megélni a karácsonyi hangulatból és az ünnep varázsából? Nem vagyunk egyedül. A jó hír azonban az, hogy tehetünk azért, hogy a következő évünket már ne a stressz és rohanás uralja. Szakemberrel beszélgettünk.

Engedjük meg magunknak a semmittevést!

Akármilyen tevékenységet is válasszunk, nagyon fontos, hogy ne legyen bűntudatunk miatta. Nem ez alatt a néhány nap alatt kell csillogóra suvickolnunk a házat, vagy bepótolni mindent, amire egész évben nem tudtunk időt szánni. Ne gyötörjük magunkat, ha most csak arra vágyunk, hogy egész nap csak feküdjünk és teát szürcsöljünk. A lelki egészségünk sokkal fontosabb annál, minthogy túlhajtsuk magunkat.

Szánjunk időt tartalmas, tápláló ételek fogyasztására is. Használjuk ki, hogy végre nem kell rohanni sehová, rágjuk meg jól a falatokat és élvezzük az ízeket, illatokat. A tökéletes lelassuláshoz pedig igyekezzünk minél kevesebb időt online tölteni. Kapcsoljuk ki a számítógépet, némítsuk le e-mail-fiókunkat, és telefonunkat is csak akkor vegyük kézbe, ha csörög, vagy éppen mi hívnánk fel valakit. Pötyögés helyett válasszuk inkább a beszélgetést, a videóhívást vagy a személyes találkozást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.