Rosszabb most középkorúnak lenni, mint a 90-es években

Gyakran hallani, hogy stresszesebb az életünk ma, mint volt régebben.

Mi is a stressz valójában? Részletek itt.

Átlagosan 2 százalékkal voltak stresszesebbek az emberek 2012-ben az 1995-ös adatokhoz képest. A középkorú, 45 és 64 közötti korosztály esetében azonban ez az eltérés már 19 százalékos - olvasható ki az American Psychologist című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány eredményeiből, melyek alighanem a 2020-as évekre is igazak lehetnek. David Almeida, a Penn State University professzora, a tanulmány vezető szerzője szerint az emberek úgy érzik, életük egyre stresszesebb, több a kihívás és a bosszantó, aggasztó tényező, mindez pedig már a koronavírus-járvány előtt is így volt.

Stresszesebbek a mai középkorúak, mint két évtizeddel korábban
Stresszesebbek a mai középkorúak, mint két évtizeddel korábban. Fotó: Getty Images

A kutatócsapat mintegy 1500 felnőtt adatait használta fel 1995-ből, valamint közel 800 másik személy adatait 2012-ből. A cél az volt, hogy két olyan csoportot tanulmányozzanak, akik az adatgyűjtés idején ugyanabban az életkorban voltak, de különböző évtizedekben születtek. A résztevőkkel nyolc napon át mindennap interjúkat készítettek, alaposan feltérképezve az általuk megélt stresszt, valamint annak hatásait életük egyes területeire.

Miért stresszesebbek a középkorúak?

Almeida professzor szerint a mostani 45-64 évesek sokkal inkább segítik a gyerekeiket és/vagy idős szüleiket, illetve több pénzügyi bizonytalansággal kell megküzdeniük, mint azoknak, akik a kilencvenes években voltak ennyi idősek. Dr. Robert Roca, az Amerikai Pszichológusok Társasága (APA), időskori pszichológiai részlegének vezetője viszont kritikaként felvetette, hogy az említett stresszorok lehetnek akár a szerzők spekulációi is, továbbá akár az interjúkat készítő személyek nézőpontja is befolyásolhatta a válaszokat. Ugyancsak fontos szempont, hogy vajon akkor is hasonló eredmények születtek volna-e, ha nyolc nem egymás követő napban, hanem az év nyolc különálló napján készítették volna el az interjúkat.

Mindazonáltal dr. Roca is úgy fogalmazott, az adatok összecsengenek egy másik kutatás eredményeivel, miszerint 1999 óta 35 százalékkal emelkedett az öngyilkossági ráta az Egyesült Államokban - ráadásul leginkább a középkorú amerikaiak körében. "Úgy tűnik, egy olyan jelenséggel állunk szemben, amely további kutatást érdemelne" - hangsúlyozta a szakértő.

Ami pedig a stresszt illeti, a tudósok egybehangzó tanácsa szerint tegyünk meg minden tőlünk telhetőt annak csökkentése érdekében - életkortól függetlenül. Ebben hasznos lehet úgy az egészséges életmód, mint szükség esetén egy szakember segítsége.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.