Fizikai fájdalmat okoz az anyagi bizonytalanság

Azok az emberek, akik úgy érzik, hogy a pénzügyi kilátásaik bizonytalanok, több fizikai fájdalmat tapasztalnak, mint azok, akik anyagi biztonságban tudják magukat.

Az amerikai pszichológiatudományi társaság folyóirata, a Psychological Science közölte azokat a kutatási eredményeket, amelyek bemutatják, hogy mi vezethet (legalábbis részben) olyan érzéshez, hogy az ember elveszíti az élete feletti uralmat.

„Hat tanulmány is megállapította, hogy a gazdasági bizonytalanság fizikai fájdalmat okoz, csökkenti a fájdalommal szembeni toleranciát, és előrevetíti a fájdalomcsillapítók túlzott fogyasztását” – magyarázta Eileen Chou, a University of Virginia kutatásvezetője.

Chou és kollégái Bidhan Parmar (University of Virginia) és Adam Galinsky (Columbia University) két együtt előforduló trendet figyelt meg: a növekvő gazdasági bizonytalanságét és a testi fájdalom miatt növekvő panaszokét.

A szegénységnek számos negatív egészségügyi következménye lehet, ezt jól tudjuk. Egy új, nemzetközi kutatásból most az is kiderült, hogy aki szegénynek érzi magát, több egészségügyi problémával kell, hogy szembenézzen. Kattintson! A kutatók feltételezik, hogy ezek a tendenciák valóban összekapcsolódnak. A gazdasági bizonytalanság olyan érzést gerjeszt, hogy az egyének elveszítik a kontrollt az életük irányítása felett, ami aktiválja a szorongás, a félelem és a stressz pszichés folyamatait. Ezekről pedig már kimutatták, hogy ugyanazokat az idegi mechanizmusokat használják, mint amelyek a fájdalom mögött vannak.

A kezdeti eredmények alátámasztották e feltételezett kapcsolatot. Az adatok egy 2008-ban vizsgált nagylétszámú (33 720 fős) változatos fogyasztói panelből származtak. Kiderült, hogy azokban a háztartásokban, ahol a felnőttek munkanélküliek voltak, 20 százalékkal több fájdalomcsillapító fogyott, azokhoz képest, amelyekben legalább egy felnőtt dolgozott. Egy 187 résztvevős online tanulmány pedig kimutatta, hogy a gazdasági bizonytalanság két formája – a saját munkanélküliség és az állami szintű bizonytalanság – korrelált a résztvevők által tapasztalt fájdalommal, amelyet egy 4 fokú fájdalomskálán mértek.

Az anyagi bizonytalanság fizikai fájdalmat okozhat

Egy másik online tanulmány résztvevői egy olyan időszakra emlékeztek vissza, amikor anyagi instabilitásban éltek, s majdnem kétszer annyi fizikai fájdalomról számoltak be, mint azok a résztvevők, akik egy gazdaságilag stabil időszakra tekintettek vissza. Ez az eredmény azok után is megmaradt, hogy a kutatók egyéb tényezőket – például az életkort, a foglalkoztatási helyzetet, és a negatív érzelmeket – is figyelembe vettek.

Egy laboratóriumi kutatás feltárta, hogy a gazdasági bizonytalanság összefügghet a fájdalom tolerálásának fokával. Hallgatókat arra kértek, hogy képzeljék bele magukat egy bizonytalan munkaerőpiaci helyzetbe. Ennek hatására csökkent a fájdalomtűrési képességük, amit úgy mértek, hogy meddig tudták kényelmesen egy vödör jeges vízben tartani a kezüket. Azoknál a hallgatóknál, akiket arra kértek, hogy stabil munkaerőpiacot képzeljenek el, nem mutatott változást a fájdalomtűrés.

A társadalmi jelenségek, a pszichológiai folyamatok és a fizikai tapasztalatok kapcsolatának megvilágítása fontos betekintést enged az összefüggésekbe a kutatók és a döntéshozók számára egyaránt. A kutatók szerint ugyanis azáltal, hogy a fizikai fájdalom a gazdasági bizonytalanságban és az érintett személy élete feletti uralom elvesztésének érzésében gyökerezik, a jelenlegi eredmények reményt adnak rá, hogy röviden megszakíthatók legyenek az anyagi bizonytalanságból kiinduló lefelé tartó spirálok, illetve a jól lét és fájdalommentesség tapasztalatával megerősített új, pozitív ciklusok indulhassanak el.

Forrás: News Medical

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!