Fehérköpeny-szindróma: lehet, hogy az orvostól megy fel a vérnyomásod

Nem ritka jelenség, hogy ha rendelőben, kórházban mérnek valakinek vérnyomást, magasabb értékek születnek, mint az otthoni mérések alkalmával. Az úgynevezett fehérköpeny-szindróma ördögi kört indíthat be: legközelebb ugyanis már annak a gondolata is felviheti a vérnyomást, hogy orvos ellenőrzi majd az értékeket.

Akit érint a fehérköpeny-szindróma annak a vérnyomása megemelkedik az orvosi vizsgálatok alatt. És ha ez éppen vérnyomásmérés közben jelentkezik, akkor a diagnózist is képes befolyásolni. A problémához általában az orvosi vizsgálatoktól való komoly félelem is társul.

vérnyomásmérés, vérnyomás, vérnyomásmérő, rendelő
Előfordulhat, hogy csak a rendelőben magas a vérnyomásod. Fotó: Getty Images

A szív is kevesebbet dobban, ha kimegy az orvos

A jelenség gyökerét úgy vizsgálták egy néhány évvel ezelőtti kutatás során, hogy orvos jelenlétében és nélküle is megmérték a résztvevők vérnyomását, szívritmusát, valamint a bőrben és az izmokban lévő idegek működését. Az értékeket kétszer olvasták le: egyszer orvos jelenlétében, egyszer pedig nélküle.

Az eredmények igencsak egyértelműek voltak: orvos jelenlétében a vérnyomás és a pulzus értéke is megemelkedett, valamint a bőrben és az izmokban lévő idegpályák olyan aktivitást mutattak, ami tipikusan jellemző a "harcolj vagy fuss" reakcióra. Az olaszországi Milano-Bicocca Egyetem kutatói drasztikus csökkenést tapasztaltak azonban a szervezet vészreakciójában, amikor az orvos nem volt jelen. Amikor a páciensek egyedül voltak a mérés során, a csúcs szisztolés érték átlagosan 14 ponttal volt alacsonyabb ahhoz képest, amikor az orvos is részt vett a kivizsgáláskor. Nélküle pedig még a szív is nagyjából 11-el kevesebbet dobbant percenként.

A vérnyomás és a szívritmus emelkedése a szervezet vészreakciója, aminek tulajdonképpen evolúciós magyarázata van. Amikor ugyanis egy vadállat elől kellett menekülnünk, arra volt szükségünk, hogy a bőrünk alatt lévő véredények összehúzódjanak, az izmokban lévők pedig kitáguljanak, így gyorsabban tudtunk futni.

Az orvos jelenléte nélküli vérnyomásmérés tehát sokkal jobban reprezentálja a páciens valós egészségi állapotát, és sosem bízhatunk meg egyetlen, klinikai környezetben elvégzett vérnyomásmérésben, mert ez csak egyetlen pillanatot rögzít. „A fehérköpeny-szindróma azonban azt feltételezi, hogy a páciens otthon rendszeresen normál értékeket mér. Tehát ha nemcsak az orvosnál, hanem otthon is emelkedettebbek az értékek, akkor nem erről van szó, még akkor sem, ha a rendelőben az otthoninál magasabb vérnyomásértékeket látunk" – figyelmeztet Sztancsik Ilona, a KardioKözpont kardiológusa.

Orvoshoz így is el kell menni

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy hiba, ha a fehérköpeny-szindrómára hivatkozva nem végeztetjük el a rendelői ellenőrzést, hiszen a vérnyomást számos tényező befolyásolja. Ha csak otthon mér valaki, előfordulhat például, hogy a vérnyomás csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. A minél pontosabb eredmények miatt az esetek többségében – akár fehérköpeny-szindróma okán is – fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérő egyszeri használata, amivel sokkal pontosabb diagnózist tudnak felállítani.

Fehér köpenyt a tizenkilencedik század vége felé kezdtek viselni az egészségügyben. Ekkorra tehető ugyanis annak a felismerése, hogy a fertőzések elkerülése életbevágó. Ezt támogatva a fehér köpenyek bevezetése segíthetett a tisztaság szimbolizálásában az egészségügyi intézményekben. Az idő előrehaladtával a klasszikus öltözet egyre inkább az orvosok és a tudósok jelképévé vált, olyannyira, hogy a betegek is elkezdtek rá reagálni. Egy 2017-ben végzett tanulmány például azt találta, hogy az amerikai kórházlátogatók több mint felét érdekli: mit visel az orvosuk, és több mint egyharmaduk szerint az ápoló ruházata befolyásolta a kezeléssel való általános elégedettségüket. A köpenynek köszönhetően ráadásul már messziről azonosítani tudják az orvost, aki nem mellesleg a köpenye zsebében könnyebben kéznél tarthatja a pecsétet, a tollát, vagy bármi mást, ami a betegellátáshoz szükséges. És ami még pozitívuma: egy néhány évvel ezelőtti kutatás bebizonyította, hogy a betegek jobban megbíznak abban, aki fehér köpenyt visel. Ez a hatás azonban csak az orvosi köpenyt viselőknél volt megfigyelhető.

Így előzd meg, hogy a fehérköpeny-szindróma félrevigye a diagnózist

  1. Mielőbb, még a klinikai vizsgálatok megkezdése előtt tájékoztasd az orvosod, hogy nálad ez a jelenség befolyásolhatja a mért értékeket.
  2. Vezess vérnyomásnaplót! Ez alapján figyelemmel tudod kísérni az otthoni, nyugalomban mért értékeket.
  3. Az érintettek amúgy is hajlamosak a szorongásra, depresszióra, így érdemes ezzel is foglalkozni, esetleg stresszoldással, relaxációval, testmozgással, pszichoterápiával, ha szükséges, gyógyszeres kezeléssel.
  4. Próbáld meg tudatosítani magadban, hogy a félelmetesnek tűnő vizsgálatok érted vannak és magadnak ártasz, ha túlreagálod.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!