Előkerülhetett a világ leghíresebb eltűnt kislánya?

A 21 éves Julia Faustyna, akit Julia Wandelt és Julia Wendell néven is említenek, pár nappal ezelőtt állt elő a feltételezéssel, hogy ő lehet a 16 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine. Elmondása szerint gyermekkorának nagy részére nem emlékszik, a családját sem tudja felidézni.

Madeleine McCann szülei beleegyeztek abba, hogy DNS-vizsgálatot végezzenek a lengyel nőn, aki azt állítja, hogy ő lehet a 2007-ben eltűnt brit kislány – írta a The Daily Beast. Ennek bizonyítására több gyerekkori képet tett közzé magáról egy Instagram-oldalon, és azt kérte, végezzenek el rajta egy DNS-vizsgálatot, hogy kiderüljön az igazság. 

2007. május 3-án este McCann egy szobában aludt fiatalabb ikertestvérével, miközben szülei egy közeli bárban vacsoráztak a portugáliai Praia da Luzban. A portugál rendőrség 2022 tavaszán egy német férfit gyanúsított meg a kislány eltűnésével kapcsolatban. A 45 éves Brückner hétéves börtönbüntetését tölti Németországban egy hetvenéves amerikai nő megerőszakolása miatt, amit szintén Portugáliában követett el. A német hatóságok két másik nemi erőszak miatt is vádat emeltek a férfi ellen: az egyiket egy 14 éves kislány, a másikat egy hetvenes éveiben járó nő ellen követte el az ügyészség szerint.

Madeleine egyik ismertetőjegye egy a jobb szivárványhártyáján lévő coloboma névű ritka szembetegség, és ugyanilyen van Faustynának is ugyanabban a szemében. Faustyna azt mondja, hogy a 16 évvel ezelőtt eltűnt kislány ügyéről a nagymamájától értesült, akiről most már nem hiszi, hogy valódi vérrokona. Gyermekkori fotókat is közzétett magáról, amelyeken vitathatatlanul látszik a hasonlóság. "Hasonlóak a szemeim, az arcformám, a fülem, az ajkaim, nekem is volt foghézagom. Tudnom kell az igazságot" – írta az egyik posztban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!