Hőség: gyorsan csökken a Balaton vízállása – sok víz párolog el a magyar tengerből

A Balaton erős párolgása miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a tó átlagos vízállása.

Napok óta alig van felhő az égen, a levegő pedig rendkívül száraz. Az ország döntő részén mindössze 15-30 százalék volt pénteken napközben a relatív páratartalom, egyetlen területen, a Balaton környékén viszont 50 százalék fölé is emelkedett – közölte a HungaroMet pénteken. Ennek oka a szakértők szerint a Balaton erős párolgása, amelyet a meleg, zavartalanul napos időjárás mellett a kifejezetten száraz, így sok nedvességet befogadni képes levegő jelenléte eredményezett.

Az erős párolgás miatt az elmúlt egy hétben már 4 centimétert csökkent a Balaton átlagos vízállása, ehhez a többször felerősödő szél is hozzájárult azzal, hogy a vízgőzt elfújta a tó fölül. Az előrejelzés szerint péntek éjszaka hidegfront éri el a Balatont megerősödő északnyugati széllel, de csapadék nélkül. A jövő hét elejére viszont már magasabb nedvességtartalmú, hűvösebb légtömeg érkezik, aminek pozitív hatása lesz a Balaton vízállására, így várhatóan megtorpan a csökkenése.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!