Brutálisan sok magyar készül felmondani

A munkavállalók jelentős arányú felmondása fenyegeti a cégeket a világ számos országában, köztük Magyarországon is.

Magyarországon hasonlít a helyzet a nemzetközi folyamatokhoz, hiszen a belföldi munkavállalók 57 százaléka gondolkodik felmondáson – derült ki a Deloitte tanácsadó cég felméréséből. Aki csak az utóbbi két évben kezdett, az nagyobb eséllyel hagyhatja ott az állását: közülük háromból ketten akarnak váltani. Emellett a középnemzedékhez tartozók és a vezető beosztásúak is gyakran számolnak ezzel a lehetőséggel.

FELMONDÁS, FELMÉRÉS, MUNKAHELY ELVESZTÉSE, MUNKAVÁLLALÓ, VÁLLALAT, DELOITTE
Rengetegen vennék a sátorfájukat. Fotó: Getty Images

Rossz fizetés, kevés fejlődési lehetőség

A Deloitte a munkavállalói igényektől elmaradó fizetésekkel, a fejlődési lehetőségek korlátaival és a vállalatok hatékonysági hiányosságaival magyarázza, hogy sokan váltanának munkahelyet. A visszajelzésekből kiderül az is, hogy a rugalmas munkavégzés lehetősége ugyancsak fontos, ennek érdekében az alkalmazottak 40 százaléka akár kevesebb fizetéssel is beérné. A kötelező irodai munkavégzés a munkavállalók majdnem felét távozásra készteti, miközben csaknem 70 százalék véli úgy, hogy otthoni munkavégzésben is ugyanúgy teljesít, vagy akár jobban is. A munkavállalók nagyarányú távozása vállalati szempontból sem elhanyagolható, a munkaadóknak tehát mindent meg kell tenniük, hogy elejét vegyék alkalmazottaik tömeges távozásának. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!