A leheletünk is elárulja a stresszt

Amikor stressz ér bennünket, időnként azt javasolják, hogy vegyünk mély lélegzetet, és lazuljunk el. A kutatók most azt állítják, hogy a leheletünkből egy szép napon azt is ki lehet majd mutatni, pontosan mennyire vagyunk stresszes állapotban.

Hat olyan biológiai jelzőanyag (biomarker) van a leheletünkben, amelyek megváltoznak, amikor a stressz magas szintjének vagyunk kitéve - derül ki a Journal of Breath Research szaklap legújabb számában megjelent kutatásból. "Ha objektív, nem invazív módon tudjuk mérni a stressz szintjét, azzal segíthetjük a betegeket és az olyan sérülékeny embereket, akik számára nehézséget jelent stressz-válaszuk megosztása ápolóikkal (például az Alzheimer-kóros betegek)" - magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Paul Thomas, a Loughborough Egyetem kutatója.

A kísérlet során 22 fiatal felnőttet tettek ki stresszes helyzetnek (nehéz matematikai feladat), majd ugyanezek az alanyok nyugodt komolyzenét hallgattak kényelmes körülmények között. A kísérlet fázisai előtt és után a kutatók megmérték az alanyok vérnyomását és pulzusszámát, valamint gázkromatográfia-tömegspektrometriával elemezték a leheletükben lévő kémiai anyagokat. A leheletvizsgálat azt mutatta, hogy két vegyület, az indol és a 2-metil-pentadekán szintje jelentősen megemelkedett a stresszes helyzetet követően. Ezen kívül további négy vegyületről azt mutatták ki, hogy a stresszes esemény után kisebb mennyiségben fordult elő a leheletben.

Számos korábbi kutatás mutatta ki, hogy leheletvizsgálattal kimutathatók bizonyos betegségek. A Vermonti Egyetem a Journal of Breath Research szaklapban közzétett tanulmányából például az derült ki, hogy a teszt segítségével pontosan diagnosztizálhatók az olyan bakteriális fertőzések, mint például a Kalkulátorunkkal kiszámolhatja, milyen magas az Ön stressz-szintje! Sőt, még a kutyák is szerephez juthatnak az ilyen típusú diagnosztizálásban: 2011-ben a Gut szaklapban megjelent egyik tanulmányból az derült ki, hogy a kutyákat ki lehet képezni arra, hogy már a korai stádiumában kiszagolják az emberi leheletből vagy székletből a béldaganatok jelenlétét.

A stressz leheletvizsgálatát végző kutatók azonban hangsúlyozták, hogy mivel kutatásuk meglehetősen szűk körű volt, a módszer pontosságát nagyobb szabású, változatosabb alanyokkal végzett kutatásokkal is alá kell támasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!