Új módon óvnák a gyerekeket a közösségi médiától Amerikában

A közösségi média veszélyeire figyelmeztet az amerikai tiszti főorvos.

Figyelmeztető feliratokat javasol a közösségi médiaplatformokon a gyerekekre leselkedő kockázatokról Vivek Murthy, az Egyesült Államok tiszti főorvosa. A The New York Timesban megjelent írásában szólította fel a Kongresszust, hogy hozzon jogszabályt, amely kötelezővé teszi a dohánytermékek csomagolásán alkalmazott figyelmeztető felhíváshoz hasonló feliratot az internetes felületeken.    

A tiszti főorvos szerint eljött az idő a cselekvésre, mert a közösségi médiumok hozzájárulnak a fiatalok körében tapasztalható válsághelyzethez a mentális egészségük terén. "A szövetségi tiszti főorvos által kiadott figyelmeztető felirat, a kongresszusi cselekvése nyomán, rendszeres figyelmeztetés lenne a szülők és gyermekek számára, hogy a közösségi médiumok nem tekinthetők biztonságosnak" - olvasható az írásban, amely a dohánytermékeken látható feliratok tapasztalataira hivatkozik. Ezek figyelemfelkeltő hatásúak és megváltoztatják a szokásokat.    

közösségi média
Ilusztráció. Fotó: Getty Images

A tiszti főorvos arra is felhívja a figyelmet, hogy a szövetségi törvényhozás által hozott jogszabályra van szükség ahhoz, hogy megvédjék a gyerekeket az internetes zaklatástól, bántalmazástól, kizsákmányolástól, valamint erőszakos és szexuális tartalmaknak való kitettségtől.    

Vivek Murthy tavaly már kiadott közleményt, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a közösségi médiaalkalmazások biztonságosan használhatók lennének a gyerekek és tizenévesek számára.    

Az Egyesült Államokban már szövetségi törvény kötelezi az érintett közösségi oldalakat arra, hogy 13 évesnél fiatalabbak számára ne tegyék lehetővé saját fiók megnyitását. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a fiatalok a tilalmat könnyen képesek kijátszani, akár szüleik tudtával, vagy tudtukon kívül is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!